A pekingi külpolitikai elemzők és stratégák évtizedek óta ahhoz szoktak, hogy a világ geopolitikai térképe világos, jól körülhatárolható tömbökből áll. Létezik a Nyugat, létezik az azzal szembehelyezkedő keleti vagy globális blokk, és a kettő között elhelyezkedő államok előbb-utóbb elkötelezik magukat az egyik oldal mellett. India azonban feladja a leckét Pekingnek: a világ legnépesebb országa egyszerre ápol kifejezetten szoros és gyümölcsöző kapcsolatot Washingtonnal, nyitott kapukat tart fenn Moszkva felé, miközben a Himalájában fegyveres határvillongásokig fajuló vitákat folytat Kínával – írta meg a economist.com.

Ez a fajta rugalmas és elköteleződésmentes különút teljesen idegen a kínai stratégiai gondolkodástól – írta meg a The Economist. Pekingben sokáig azzal a feltételezéssel éltek, hogy Újdelhi gazdasági függősége és a fejlődő országok közötti természetes szolidaritás végül a kínai érdekszféra felé tereli majd az országot. Ezzel szemben India látványosan kihasználja a nagyhatalmi rivalizálás nyújtotta mozgásteret, és csak a saját nemzeti érdekeit tartja szem előtt, függetlenül attól, hogy ez éppen kinek fáj a nemzetközi porondon.

Kína blokkpolitikai logikája zátonyra futott Újdelhi stratégiáján

A kínai vezetés számára a legnagyobb fejtörést az jelenti, hogy India nem hajlandó beállni egyik meglévő skatulyába sem. Amikor Peking az úgynevezett Globális Dél vezetőjeként próbálja pozícionálni magát, és Nyugat-ellenes koalíciót épít, Újdelhi azonnal jelzi, hogy nem kér a kínai dominanciából. Ugyanakkor, amikor Washington szeretne teljes értékű katonai szövetségest faragni belőle a Kína elleni fellépéshez, az indiai diplomácia ott is behúzza a kéziféket, és megőrzi stratégiai autonómiáját.

Ez a hintapolitika a gyakorlatban azt jelenti, hogy India habozás nélkül vásárol olcsó orosz kőolajat, miközben a négyoldalú biztonsági párbeszéd, a Quad keretében az Egyesült Államokkal, Ausztráliával és Japánnal közösen járőrözik az Indó-csendes-óceáni térségben. A kínai elemzők ezt a magatartást gyakran elvtelennek vagy opportunistának bélyegzik, mivel nem illeszkedik a Peking által preferált szigorú tömbképzési modellbe. A valóságban azonban ez egy nagyon is tudatos és hidegen kalkulált nagyhatalmi stratégia.

A határviták és a gazdasági függőség ellentmondásai

A két ázsiai óriás viszonyát tovább bonyolítja a több mint háromezer kilométeres közös határszakasz, ahol a Himalája magaslati járőrvonalain rendszeresek az összecsapások. A kínai stratégák abban reménykedtek, hogy a határmenti feszültségek rendezése után a gazdasági kapcsolatok dominálhatják a kétoldalú viszonyt. Újdelhi azonban egyértelművé tette: addig nem lehet szó teljes körű gazdasági és diplomáciai békéről, amíg Peking nem vonja vissza csapatait a vitatott határvidékekről.

Ennek ellenére a gazdasági szálak elvágása egyik félnek sem áll érdekében. Bár az indiai kormány számos kínai mobilalkalmazást betiltott és szigorította a kínai beruházások ellenőrzését, az ország ipara továbbra is nagymértékben támaszkodik a kínai alkatrészekre és nyersanyagokra. Kína számára viszont India a világ egyik leggyorsabban növekvő és legnagyobb felvevőpiaca, amelyet a lassuló saját gazdasági növekedése mellett nem engedhet el teljesen. A két ország közötti párharc így a belátható jövőben is a korlátozott együttműködés és a kemény rivalizálás furcsa keveréke marad.