A globális energiapiacok történetének legsúlyosabb kínálati sokkja robbant ki, amikor az iráni rakéták és aknák járhatatlanná tették a Hormuzi-szorost, napi 14 millió hordó nyersolajat ejtve fogságba a Perzsa-öbölben. A világ a 150 dolláros hordónkénti ár rémével szembesült, ám a totális összeomlást nem a nyugati stratégiai készletek megnyitása vagy az arab monarchiák kerülővezetékei akadályozták meg. Bár Abu-Dzabi és Rijád napi 5 millió hordót terelt át a szárazföldi csöveken, Washington és Tokió pedig napi 2 millió hordónyi biztonsági tartalékot szabadított fel, az igazi fordulatot a pekingi pártközpontban hozott csendes, de kíméletlen döntések hozták el.
Február és június között a távol-keleti óriás egyszerűen a felére, napi 5,5 millió hordóra vágta vissza a nyersolajimportját. Ez a drasztikus lépés önmagában több mint 30 dollárral faragta le a globális referenciaolaj, a Brent jegyzését. A kiesés mértéke meghaladta a koronavírus-járvány idején tapasztalt globális keresletzuhanás felét, ám a pandémiával ellentétben a kínai gazdaság most nem recesszióba süllyedt, hanem stabil növekedést mutatott. A Kommunista Párt bebizonyította, hogy képes a világ legnagyobb energiaigényét tetszés szerint fel- és lekapcsolni, anélkül hogy a saját gazdasága beleroppanna a sokkba.
Hszi Csin-ping parancsa és Kína olajhatalma a széteső OPEC helyén
A kőolajpiacok feletti uralom ezzel végérvényesen áthelyeződött a bécsi OPEC-székházból a pekingi elnöki palotába. A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete 4 évtizeden keresztül termelési kvótákkal és kartellmegállapodásokkal tartotta magasan az árakat, ám a csoportot az Egyesült Arab Emírségek kilépése és a tagállamok kimerülő kapacitásai végzetesen meggyengítették. Ezzel szemben a vevői oldalon a világpiac mindig túlságosan széttagolt volt ahhoz, hogy ellenálljon az eladói zsarolásnak – kivéve a monolitikus, államilag irányított Kínát.
Kapcsolódó cikk
Xi Jinping pártja állást és rangot kínál – a külföldi szerelemért az állás járhat
Míg az OPEC+ döntéshozatala 21 különböző ország lassú és kínkeserves kompromisszumait igényli, a kínai tervgazdaság gépezete egyetlen ember, Hszi Csin-ping elnök utasítására azonnal átállítható. Ahogy egy nemzetközi olajkereskedelmi vezető nyers őszinteséggel megfogalmazta: „Kína az új OPEC”. A világ legnagyobb importőre 3 kíméletlen fegyverrel vette át a gyeplőt: a stratégiai tartalékok kisöprésével, az üzemanyagexport azonnali betiltásával és a belföldi fogyasztás drasztikus megregulázásával.
150 millió hordós készletcsapolás és a leállított export
A hadművelet alapját a tudatos felhalmozás teremtette meg. A 2026 elejéig tartó 12 hónapban, amikor a globális túltermelés mélybe nyomta az árakat, Peking fillérekért vásárolt fel 200 millió hordó nyersolajat, 1 milliárd hordó fölé duzzasztva a nemzeti készleteit. A háború kitörése után aztán megnyitották a csapokat: a Vortexa adatai szerint júliusra 70 millió hordóval csökkentették a szárazföldi tárolók szintjét, amit az úszó tankerek és a titkos barlangtárolók megcsapolásával kiegészítve összesen 150 millió hordóra tornáztak fel 3 hónap alatt, vagyis napi 1,5 millió hordónyi olajat zúdítottak a saját piacukra.
A második stratégiai csapást a finomított termékek exportjának leállítása jelentette.
A világ 2. legnagyobb finomítói kapacitásával rendelkező ország márciusban megtiltotta a hazai üzemeknek az új külföldi szerződések megkötését, a meglévőket pedig felbontatta, így a finomított termékek exportja a felére, napi 430 ezer hordóra zuhant. A repülőgép-üzemanyag kivitelének napi 180 ezer hordós visszavágása önmagában napi 1,2–1,8 millió hordó nyersolajat spórolt meg a belső piacnak, átirányítva a kapacitásokat a vegyipari alapanyagok, a nafta és az LPG belföldi előállítására.
Metróra terelt tömegek, villanyautók és szénből gyártott műanyag
A készletcsapolás mellett a belső kereslet mesterséges visszafogása hozta a leglátványosabb eredményeket. Júniusban a kínai finomítók napi 2,7 millió hordóval kevesebb kőolajat dolgoztak fel az egy évvel korábbihoz képest: a benzintermelés 14 százalékkal, míg a gázolaj és a kerozin kibocsátása 21 százalékkal zuhant be.
A lakosságot az üzemanyagárak emelésével terelték át a metróhálózatra, a kerékpárokra és a tisztán elektromos járművekre.
A Nemzetközi Energiaügynökség mérései szerint Kína 10 százalékkal kevesebb benzint és kerozint égetett el a konfliktus első hónapjaiban, miközben a májusi nemzeti ünnep alatt az autópályák elektromos töltőinek forgalma 55 százalékkal lőtt ki az előző évhez képest. A gigantikus vegyipar szintén villámgyorsan alkalmazkodott: a hiányzó öbölmenti alapanyagokat a hazai szénkészletekből és a finomítás gáznemű melléktermékéből, az etánból állították elő, a gyárak pedig a korábbi évek túltermeléséből felhalmozott polimerkészleteket élték fel.
Véges tartalékok és a pekingi olajdiktatúra határai
A kínai energiarendszer rugalmassága és a megújuló beruházások védőhálója megakadályozta az infláció elszabadulását, így a 2. negyedéves 4,3 százalékos gazdasági növekedés lassulása sem az olajhiánynak, hanem az ingatlanpiaci válság utóhatásainak tudható be. Az állam ráadásul a legszigorúbb stratégiai készleteihez még hozzá sem nyúlt, kizárólag a nagy állami olajcégek kereskedelmi tárolóit merítette le.
A gigantikus készletek és a drasztikus korlátozások azonban nem tarthatók fenn a végtelenségig: a szakértők szerint a jelenlegi ütemben Kína legfeljebb 4 hónapig tudja fenntartani a napi 5,5 millió hordós importcsökkentést anélkül, hogy a saját energiabiztonsága veszélybe kerülne. Az iráni válság kezelése mindenesetre bebizonyította, hogy a globális olajpiac valódi ura már nem a Közel-Kelet, hanem a döntéseit habozás nélkül végrehajtó kínai pártállam – vázolta fel az új világrendet a The Economist.
A világpiaci szereplők a következő hónapokban feszülten figyelik a kínai kereskedelmi tárolók szintjét és az őszi importkvóták alakulását, miközben a Hormuzi-szoros megnyitásáért folytatott diplomáciai tárgyalások kimenetele döntheti el, mikor kényszerül Peking újra a nemzetközi olajpiacra lépni.
