Szeretsz Szegedre járni? Nem biztos, hogy tudod, milyen szörnyű múlttal rendelkezik a ma már idilli egyetemi város. Ugyanis ott történt a legtöbb boszorkányt!
Utazzunk vissza az időben egészen 1728-ig, amikor brutális éhinség és szárazság sújtotta a területet. Ha esett, akkor is csak jégeső, ami azonnal elverte még a maradék termést is. A város lakói éheztek, és megtalálták kínjaik bűnbakjait: a boszorkányokat.
Még Könyves Kálmán alkotta meg a 12. század elején a boszorkánytörvényt, mely nyomon követhetővé tette számunkra a rágalmazással elítélt és megkínzott boszorkány férfiak és nők számát.
Szerencsére – ellentétben sok más országgal – hazánkban igen „enyhe” boszorkányüldözési hullámok törtek ki, ám a 16-18. század során közel ezer boszorkánypert indítottak el. És hajtottak is végre. Ezeknek a boszorkánypereknek több mint a fele zajlott Szegeden.
És akkor térjünk vissza arra a napra, amikor egyszerre égették el elevenen a város leggazdagabb emberét, egy bábát és még 10 embert rajtuk kívül. Mielőtt 1728. júlus 23-án belekezdtek volna a rituáléba, megkínozták a kiválasztott boszorkányokat. A máglya általi halált a lakosok végignézték. Végignézték, ahogy leolvad a hús a csontjaikról, és ahogy sikolyaik eltűnnek a hamuban.
A szárazság ugyan elmúlt, de még a mai napig is hallani vélik azon a területen a boszorkányok kacagását vagy halálsírásait. A helyiek sokáig rettegtek a mára már Szeged központjában található ártértől, amit dús növényzet nőtt be, de még mindig emlékeztet minket baljós neve a több száz éve elkövetett gyarló tettre: a Boszorkánysziget nem felejt.
