Tóth Gabi őszintén vallott a Dancing with the Starsból való kiesésük után arról, hogy nem érti, miért volt ilyen ellenszenves velük a zsűri, hiszen hétről hétre szorgalmasan készültek minden produkcióra.
A Dancing with the Stars hatodik élő show-jában a páratlan párosoké volt a főszerep, hiszen ismét két produkcióban bizonyíthattak a versenyzők. Az eredményhirdetés után Tóth Gabi és Papp Máté Bence végeztek az utolsó helyen mind a zsűri listáján, mind a nézői szavazatok alapján, így távoztak a műsorból.
Igen ám, azonban az énekesnőnek és táncos párjának megpróbáltatásokkal kövezett utat kellett bejárniuk, ugyanis saját bevallásuk szerint a zsűri kezdetektől fogva nem szimpatizált velük. Az első élő adás után feszültek először egymásnak, amikor Gabi neheztelt rájuk, amiért szerinte személyeskedő kritikát fogalmaztak meg és nem a táncukat értékelték.
Kapcsolódó cikk
Megszólalt Tóth Gabi a Dancing with the stars kiesése után: ezt üzeni mindenkinek
A pár egyáltalán nem csalódott a Dancing With The Starsból való kiesése miatt, sőt, hálás, amiért idáig versenyben maradt
A DWTS zsűrije azzal érvelt, hogy azt szerették volna elérni, hogy a “bántott lány” szerepet hagyja maga mögött az előadó, ezzel megmutatva, milyenek is valójában a kedvesével. Az anyuka szerint “egy sza*szemüvegen keresztül” nézték őket hétről hétre az ítészek, emiatt végeztek mindig az utolsó helyen a listájukon. Az ötödik élő adásban kamerák előtt elégelte meg a páros ezt a bánásmódot, úgy gondolták, hogy olyan elemeket is próbáltak belevinni az előadásukba, amelyek igen nehezek és amelyekre rengeteget készültek, ezt mégsem értékelte annyira Szente Vajk, Juronics Tamás és Ördög Nóra.
„Negyedik hete viseljük méltósággal az olyan kritikát, amelyek inkább személyeskedő kritikák, mintsem szakmaiak. Az utolsó adás óta jutottam el arra a pontra, hogy eddig és ne tovább! Minden embernek joga van ahhoz, hogy ha rosszul esik neki valami, akkor sírjon vagy megélje azt az érzést. Nekem is jogom van megélni ezt az érzést. Nem vagyok áldozat, nem a bántott lány akarok lenni, hanem ember vagyok, lelkem van, és ez már nem fér bele. Nagyon sokat dolgozunk egy-egy produkción, miért akartok minket negatív fényben feltüntetni? Ti miért maradtatok a múltban? Mert mi már túlléptünk rajta” – hangzott el Gabi szájából több mint egy héttel ezelőtt.
Kapcsolódó cikk
Zokogásba tört ki: Tóth Gabi a Dancing with the stars döntője előtt búcsúzútt Papp Bence Mátéval
Az is biztos már, hogy WhisperTon lett a legjobb férfi szereplő a műsor legújabb évadában. Karnyújtásnyira vagyunk a finálétól.
A szombati élő show-ban könnyek közt vallott arról az énekesnő, milyen nagy utat jártak be és mennyire hálásak azért, hogy részt vehettek a táncos showműsorban. A búcsútáncuk után azonban most először nem állt fel a zsűri a helyéről, hogy gratuláljon, ami többeknek is feltűnt. Gabi a Facebook-posztjában reagált a rajongói kérdéseire és a zsűri hozzáállására.
“A kedves zsűri, “először ” nem ment oda a végén a táncosokhoz gratulálni, esetleg elbúcsúzni a kieső pártól? Vajon miért?!” – kérdezte valaki a kommentek között.
“Na, végre, mi? Ennyit mondtam nekik mosolyogva és összetettem a két kezem”
– érkezett a válasz Gabitól.
“Sajnos, az elejétől kezdve nem szeretett volna minket itt látni a zsűri, és sokszor személyeskedő és nem objektív kritikát fogalmaztak meg, de ott is, már amikor találkoztunk velük, érezhető volt az ellenszenv az irányunkba… Nem értjük, de már nem is kell, mert ennyi dolgunk volt az életben velük. Sok nehéz helyzetet teremtettek nekünk, amire semmi szükség nem lett volna! De mi hittünk akkor is, amikor ők nem, és bíztunk a kedves nézőkben! Hálásak is vagyunk mindenkinek, aki támogatott bennünket! Azt hiszem, azzal, hogy oda se jöttek a végén, beigazolódott minden, amit az elmúlt hetekben mutattak felénk… de így is idáig jutottunk, amiért nagyon hálásak vagyunk” – akadt ki az énekesnő.
A szóban forgó esetről, amikor is Tóth Gabi odaszól a zsűrinek, felvétel is készült, amelyet itt lehet megtekinteni:
Kapcsolódó cikk