Az is biztos már, hogy WhisperTon lett a legjobb férfi szereplő a Dancing with the stars legújabb évadában. Karnyújtásnyira vagyunk a finálétól, amelytől ezúttal Tóth Gabi és Papp Bence Máté búcsúzott.
A Dancing with the Stars hatodik élő show-ja ismét lehengerelte a nézőket. A szombat este a lenyűgöző táncoké és a parázs izgalmaké volt: a produkciók között több olyan is akadt, amely kiérdemelte a zsűri maximális, 10 pontos értékelését.
Ez az este azonban nemcsak a szokásos párosokra épült, hanem új színt hozott a versenybe a páratlan párosokkal: minden sztár mellé egy profi táncos csatlakozott, hogy még emlékezetesebb előadásokat nyújtsanak.
Az évad azonban a finálé felé közeledik, így elkerülhetetlen volt a búcsú. Egy versenyző számára ez az este volt az utolsó.
A Dancing színpadán a feszültség a tetőfokára hágott, hiszen a top 4-be kerülésért folyt a harc. WhisperTon, az évad egyik legnagyobb meglepetése, már most biztosította helyét a Dancing fináléjában mint az idei legjobb férfi versenyző. Rajta kívül Szabó Zsófi, Mihályfi Luca, Törőcsik Franciska és Tóth Gabi álltak a zsűri és a nézők elé.

Kapcsolódó cikk

WhisperTon és profi partnere, Tóth Katia a zsűrit ezúttal is levették a lábukról – de nemcsak a táncuk miatt volt emlékezetes az este. A sztár ugyanis a születésnapját is ünnepelte, Katica pedig megható meglepetéssel készült számára.
A korábban kritizált Tóth Gabi most nagyot fordított a saját megítélésén. Papp Máté Bencével az oldalán olyan produkciót vittek a színpadra, amely végre pozitív visszajelzéseket kapott.
Az énekesnő elárulta, hogy korábban sokszor úgy érezte, nem értékelik eléggé, de ez az este fordulópontot hozott számukra.

Kapcsolódó cikk

Ahogy az lenni szokott, most is eljött az a pillanat, amikor egy párosnak végleg el kellett hagynia a versenyt. A zsűri pontszámai alapján a következő helyezések alakultak ki:
  • Szabó Zsófi és Suti Andris
  • WhisperTon és Tóth Katia
  • Mihályfi Luca és Hegyes Berci
  • Törőcsik Franciska és Baranya Dávid
  • Tóth Gabi és Papp Máté Bence
A nézők szavazatai alapján Szabó Zsófiék és WhisperTonék már biztosan továbbjutottak, de a többiek számára komoly tétje volt az este hátralévő részének. A zsűri végül Mihályfi Lucát és Hegyes Bercit juttatta tovább, így a veszélyzónában Törőcsik Franciska és Tóth Gabi maradtak.
Az utolsó, mindent eldöntő pillanatban a nézői szavazatok ítélete szerint Törőcsik Franciska és Baranya Dávid folytathatják a versenyt. Ez azt jelentette, hogy Tóth Gabi és Papp Máté Bence számára véget ért a Dancing with the Stars idei évada.
A top 4-ért folytatott küzdelem ezzel egyre szorosabbá válik, a finálé pedig már csak egy karnyújtásnyira van.
Egyébként a második kört Papp Máté Bence, Tóth Gabi és Baranya Dávid hármasa nyitotta meg egy izgalmas cha-cha-chával. Dávid kifejezetten jót tett Gabinak, és ezzel a zsűri is egyetértett. Ördög Nóri érzett némi zavart az énekesnőben a helyzetből fakadóan, azonban édesnek nevezte, amihez Juronics csatlakozott.
“Édes volt, de nem negédes” – fogalmazott a koreográfus, aki szerint olyannyira sokat adott hozzá Gabi teljesítményéhez Dávid jelenléte, hogy még sosem látta ilyen jónak az énekesnőt. 24 pontjuk csak kicsit múlta alul az első produkciójuk pontszámait.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

czutor zoltan pandora gyoztese

Czutor Zoltáné lett a Pandora – A szelence átka főnyereménye

A péntek esti adással véget ért a Pandora – A szelence átka című műsor, és bár sokan találgatták a győztest, most már biztos: Czutor Zoltán, a Ganxsta Zolee & Papp Szabi fémjelezte új formáció, a Sinatra és a Trógerek frontembere vitte haza a főnyereményt! A műsorban való szereplését egy igazi titok övezte, hiszen Zoli még az édesanyja előtt is titkolta, hogy lett a nyertes.

michelle wild palikek vilaga

Vad Katalin, azaz Michelle Wild őszinte vallomása: Már régóta nem él velünk a húszéves lányom

Két gyermekéről, magánéletének változásairól és új kapcsolatáról is mesélt Vad Katalin, aki annak idején Michelle Wild néven vált ismertté a felnőttfilmes világban. Később három éven át láthatták a nézők a Jóban Rosszban című szappanopera szereplőjeként, napjainkban pedig közös vállalkozásuk sikeréért dolgozik párjával, Bélával. Vad Katalin a Palikék világa Három igazság podcastjában azt mondta: lánya és kisfia között tizenegy év a korkülönbség, nagyon más személyiségek, de jól kijönnek egymással.

adam attila megasztar botrany

Miatta robbant ki balhé a Megasztárban, kiderült, hogy jutott tovább Ádám Attila: 2 millió forint értékben szavazott rá valaki

A válogatón levette a lábáról a mestereket Ádám Attila az érzelmes előadásával, viszont azóta egye csak kapja az ívet a Megasztár versenyzője. A 17 éves fiú az elmúlt két élő adásban nem teljesített úgy, ahogy azt a mentorok elvárták volna, hatalmas balhé robbant ki a produkciója értékelése alatt köztük. Kiderült, hogyan jutott tovább a következő adásba.