Vujity Tvrtko is elmondta, mit gondol róla – nem kertelt, fogta vissza magát.
Folyamatos szabálytalan parkolással és pofátlan viselkedéssel vádolta Delhusa Gjont Kreitler-Sas Máté, Újbuda alpolgármestere. Egy kedden kiposztolt Facebook-bejegyzésében a politikus arról írt, hogy a népszerű énekes az utóbbi hónapokban folyamatosan olyan helyen – például a járdán vagy a zöld területen – állítja le a kocsiját, ahol tilos parkolni.
Mint az kiderül a bejegyzésből, az előadót az újbudai közterület-felügyelők már figyelmezették a pofátlan parkolása kapcsán, ám ezzel nem sikerült semmit elérniük, sőt, még a zenésznek állt feljebb.

Kapcsolódó cikk

Mivel hamis igazolvánnyal próbálta meg megúszni a büntetést, a hatóságok közokirat-hamisítás gyanúja miatt indítottak eljárást az énekes ellen. A Nemzetközi Rendőrszövetség (International Police Association – IPA) által kiadott régi igazolvánnyal próbálta meg elsimítani a dolgokat, de az IPA Magyar Szekció Tagszervezetei Szövetségének elnöke elmondta: az általa mutatott igazolvány legalább 10 éve nem érvényes.
Vujity Tvrtko is megszólalt az ügyről, nem finomkodott a kiírásában.

Kapcsolódó cikk

“Minél magasabban…annál nagyobb alázattal!!! Miután tilos helyen parkolt, az “énekes sztár” rendőrigazolványnak látszó valamit lobogtatott, megalázóan beszélt másokkal, kikérte magának az egészet és csak dicsekedett, felvágott és énekesi múltját hangoztatta, miközben arrogánsan közölte, hogy ő “baleseti helyszínelő”. Minden szavából, mondatából és cselekedetéből érződött, hogy szerinte neki jár a különleges elbánás, s számára akár a tilosban parkolás is megengedett. Ezért is beszélt és viselkedett úgy másokkal, ahogy…” – taglalta a Facebook-oldalán és így folytatta:
“Pedig pont az ismert embereknek kellene példát mutatniuk abból, hogy minél magasabbra jut valaki, annál több alázatot kell(ene) tanusítania. SOHA nem szabad csúnyán, megalázóan és lekicsinylően beszélni a kétkezi munkásokkal, feladatukat teljesítőkkel, munkájukat végzőkkel, azokkal, akik felépítették Magyarországot! S akiknek – elvileg – a “sztár” is énekel. Mert éppen nekik (is) köszönheti azt, amivel most visszaélt… Barátsággal: Tvrtko” – olvasható a posztjában az éles kritika.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet