Mély fájdalommal tudatta a Nexon, hogy a cég társ-ügyvezetője és tulajdonosa, Sass Katalin kedden tragikus hirtelenséggel elhunyt.
A Nexon alapító tulajdonosa, Sass Katalin, 2024. december 12-én váratlanul elhunyt – közölte a Nexon a Forbes-szal.
„Katalin kivételes vezetői képességével és elkötelezettségével nemcsak a cégünk, hanem az egész iparág meghatározó alakja volt” – kezdte bejegyzését a Nexon.
Kapcsolódó cikk
Eldőlt: nem az kapja Oszter Sándor örökségét, akiről korábban gondoltuk
Azt szerette volna, ha az unokája kapja, de végül nem így lett.
“A Nexont 1989-ben, Ocskay Szilárd társával alapította meg. Katalin szenvedélyesen dolgozott azért, hogy a technológia és az emberi erőforrások összekapcsolásával hatékonyabbá és eredményesebbé váljanak a munkafolyamatok” – tette hozzá.
A 2023-as adatok alapján több mint hét milliárd forintos árbevételű Nexon piacvezető a bér- és humánügyviteli szoftverfejlesztők és szolgáltatók között. A cég országos hálózattal rendelkezik, közel 3000 ügyfelüknél mintegy egymillió hazai munkavállaló bérszámfejtését és HR-adminisztrációját végzik szoftvereikkel.
A Nexon Kft. tragikus hirtelenséggel elhunyt társ-ügyvezetője 66,67 százalékos tulajdonosa volt a cégnek. A cégtulajdonos távozása után Ocskay Szilárd, a társaság ügyvezető igazgatója veszi át Sass Katalin feladatait.
Kapcsolódó cikk
Mészáros Lőrinc felfoghatatlan összeget bukott Putyin miatt
A hazai milliárdosak is megfizetik a háború árát.