A rajongók odáig vannak a gyönyörtől.

Egy évvel ezelőtt még mindenki hatalmas Krausz Gábor és Mikes Anna lázban égett. A tavalyi Dancing With the Stars szenzációja ugyanis az volt, hogy valósággal forrott Gábor és Anna között a levegő, és bár hosszú ideig nem hozták nyilvánosságra, hogy szerelem szövődött kettejük között, a nézők azért sejtették… és reménykedtek. Krausz Gábor ugyanis éppen akkor volt túl a váláson, és bizony nagyon a padlóra került. 

Egykori felesége, Tóth Gabi faképnél hagyta őt egy másik férfi miatt, a fricskás Papp Máté Bence miatt, Gábor tehát egyik pillanatról a másikra szembesült azzal, hogy elvesztette a feleségét, meghatározott időközönként láthatja a kislányát, a családja pedig széthullott. Roppant nehéz volt mindezt feldolgoznia, és azért is vállalta el a Dancingben való szereplést, mert szeretett volna feltöltődni a tánc által. Nos, ez sikerült. Szerelemmel töltődött fel ugyanis.

Kapcsolódó cikk

Krausz Gábor a gyönyörű Mikes Annát kapta meg partnerként, és bizony fantasztikus párost alkottak. Egészen az első helyig táncolták magukat, és az egész ország szorított nekik, hogy minél jobb helyezést érjenek el. Már akkor is mindenki ünnepelt, amikor megnyerték a versenyt, amikor azonban bejelentették, hogy egy párt alkotnak, valósággal örömünnepet ültek a magyarok.
Azóta pedig szerelmük töretlen és stabil. Együtt voltak az Ázsia Expresszben, és bizony mindent együtt is csinálnak. A karácsonyt is együtt töltötték és közös programokat szerveztek.
Az egyik legikonikusabb program ilyenkor megnézni a Diótörőt. Ez egy olyan varázslatos mesevilág, ami kiszakít a szürke hétköznapokból, és egy egészen különleges, ábrándokkal és gyermeki varázslatokkal teli világba röpít bennünket. Ebbe a világba pedig Krausz Gábor és Mikes Anna kéz a kézben léptek be – derül ki az Insta-sztorijukból.
krausz gabor mikes anna diotoro

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Megoperálták a Házasság első látásra Orsiját, csomókat talált a mellében: a masztektómiát fontolgatja – “Unom ezt az idegőrlő játékot…”

A Házasság első látásra Orsija nem győzi elégszer hangsúlyozni, hogy a nőknek kiemelten fontos szűrővizsgálatokra járniuk, ugyanis ő saját bőrén tapasztalta meg, milyen az, amikor gond van. A 29 éves műkörömépítő tiniként csomókat talált a mellében, ezért meg kellett operálni. Most újabb csomókat fedezett fel, így már a masztektómia is felmerült benne opcióként.

Házasság első látásra – Sem Brumi, sem Reni nem akar költözni: ennyi volt számukra?

Már csak néhány nap, aztán véget ér a Házasság első látásra. A házaspárok közül Reni és Brumi kapcsolata volt a legstabilabb, ám a közelgő befejezés egyre inkább megviseli őket. Bontakozó szerelmüknek könnyen véget vethet a nagy távolság, ha valamelyikük nem adja be a derekát, azaz nem költözik közelebb a másikhoz. A nagy kérdés az, van-e bennük hajlandóság erre…

Botrány a TV2-nél: idő előtt kiderült a Házasság első látásra végeredménye

Nagyot bakizott a TV2, ahol az utóbbi napokban, hetekben az RTL-lel folytatott nézettségi verseny miatt többször is az utolsó pillanatban változtattak azon, hogy a Házasság első látásra epizódjai mikor kerülnek adásba. Úgy tűnik azonban, hogy erre a taktikára most ráfáztak, ugyanis a sorozat háttérműsorát az eredeti tervek szerint adták le, vagyis még a kitolt finálé előtt. Így akik ezt látták, már tudhatják, hogy a nagy sikerű műsor házaspárjainak mi lett a végső döntése.

Hajdú Péter hátborzongató vallomása: egy holt lélek kísértette a kisfiát – „A saját szememmel láttam félni”

Hajdú Péter maga se gondolta volna, hogy a saját szemével látja félni a kisfiát valami olyantól, amit ő és a kedvese nem tudtak hova tenni. Bár szkeptikus a szellemvilággal kapcsolatban, az ismert természetgyógyász, Kovács-Magyar András meg tudta győzni, hogy vannak olyan dolgok, amelyekre nincs észszerű magyarázat. Arról mesélt, hogy egy holt lélek kísértette a kisfiát.