Krausz Gábor és Mikes Anna az év végi hajtás után 2025 elején szöktek el kettesben feltöltődni egy kicsit. A sztárséf és a táncosnő egyelőre nem árulták el az úti céljukat, de Isztambulból és a fellegek közül jelentkeztek be. Vajon ezúttal hova tarthat a TV2 szerelmespárja?
Az Ázsia Expressz ötödik évadában nagyon sokféle feladattal találták szemben magukat a versenyzők. Mint azt tudni lehet, Mikes Anna és Krausz Gábor kapcsolatát nem gyengítette meg a műsor – hiába akarta feladni a játékot többször is a séf –, hanem inkább erősítette, hiszen azóta is egy párt alkotnak. Már nem egyszer merült fel közöttük a családalapítás gondolata is, ugyanis a táncosnő nem titkolta, hogy három gyermeket szeretne, ugyanis odáig van a kicsikért.
A Dancing with the Stars negyedik évadának szerelmespárja imádja a közös kalandokat, így amikor csak tehetik együtt látnak világot. Voltak már együtt tengerparton, de a havas Ausztriában is, legutóbb a bécsi karácsonyivásárra látogattak el, ezúttal pedig új úti célt tűztek ki maguk elé. Legújabb posztjában a sztárséf a bőröndjeikről osztott meg egy fotót, hóemberből váltó napocskás emotikonokból pedig arra lehet következtetni, hogy mediterrán térségbe utaznak. Anna a 24 óráig megnézhető Instagram-sztorijába rakta ki, hogy két méretes bőrönddel indultak útnak.
“Hosszú út áll előttünk, de nagyon várjuk!” – olvasható a #-ek között. Később már Törökországból, az isztambuli reptérről jelentkeztek be, de könnyen lehet, hogy ez még nem a végső állomásuk. “Ázsia Expressz 2.0” – írta a szelfijükhöz Gábor, majd a gyönyörű, felhők feletti kilátásról töltött fel egy videót. Még az is lehet, hogy ismét a Fülöp-szigetek felé veszik az irányt?

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

byealex-drog-hazkutatas-kokain-mennyisege

20 adag kokaint adott át ByeAlex a rendőröknek

„Nem én vagyok az Escobar semmilyen szinten, velem a rendőrség nem nagyon nyert semmit” – fogalmazott ByeAlex, akiről egy napja írta meg a Blikk, hogy házkutatást tartottak nála a nyomozók, akik nem is távoztak üres kézzel, és kábítószer-birtoklás miatt eljárás indult az énekes és zenekara, a ByeAlex és Slepp több tagja ellen.

hazassag elso latasra rebeka es zsolt valas oka tv2

Házasság első látásra – Sírás lett a vége Zsolt és Rebeka balhéjának: „Egy szünet jót tenne kettőnknek, mondjuk, az életünk végéig”

A Házasság első látásra egyik párja, Zsolt és Rebeka annyira mélypontra került a párkereső műsorban, hogy a férj kijelentette, „hagyják a francba az egészet”, mert már nem bírja elviselni a felesége egocentrikusságát. Az énekesnő Zsolt ridegségét nehezményezte, akivel meglátása szerint nem lehet egyről a kettőre jutni. Végül egy közös terápián sírták el magukat mindketten.

byealex csillag születik kizárás RTL valasza

Itt az RTL válasza, ez lesz ByeAlex sorsa a Csillag Születikben a drogügy kirobbanása után!

ByeAlexnél házkutatást tartott a rendőrség a minap kábítószer-birtoklás miatt, és drogot találtak az énekesnél, illetve két zenésztársánál is. Az előadó nem titkolta a történteket, elmesélte, hogy a napja összességében jól telt, a rendőrök mindannyian nagyon korrektek voltak vele, sokat beszélgettek és minden rendben zajlott. Kiderült, mit szól az RTL a Csillag Születik zsűritagjának ügyéhez.

Mészáros Lőrincz loupe tarsulat

Hat döbbenetes dologgal jellemezték Mészáros Lőrincet, pusztító erejű videó terjed

Egy új internetes játékban hat egyszerű emoji segítségével jellemezték Mészáros Lőrincet, és az eredmény szinte azonnal vírusszerűen terjedni kezdett. A LOUPE Színházi Társulás színészei, köztük Lengyel Tamás is részt vettek a feladványban, amely a leggazdagabb magyart meglepő pontossággal ábrázolta. A közösségi oldalak azóta sem tudnak leállni a nevetéssel.

berki patrik csalas bango margit mohamed fatime pitti katalin

„Hónapokig hitegetett minket” – Berki Patrik botránya nem csitul: Pitti Katalint és Mohamed Fatimát is becsapta

Nem elég, hogy visszaélt a legendás Bangó Margit nevével, további neves művészeket is becsapott Berki Patrik. A fiatal zenész a Kossuth-díjas énekesnő nevével visszaélve próbált egy másik előadótól pénzt kicsalni. Azt állította, a hölgy csak akkor léphet fel a műsorában, ha 300 ezer forintot fizet azért, hogy a Kossuth-díjas művésszel egy színpadra állhasson. Cikkünk megjelenése után kiderült, hogy Berki nem csak Bangó Margitnak okozott bosszúságot.