Marton Lászlóról, a Vígszínház egykori igazgatójáról, ma főrendezőjéről könyv jelent meg. A tény azonnal felkelti a színház iránt érdeklődő olvasó figyelmét. Marton titokzatos és méltóságteljes, izgalmas személyiség, aki nehezen nyílik meg. Óriási tudása és tapasztalata van az elmúlt évtizedek magyar színházi világáról.  Majdnem fél évszázada kötődik a Vígszínházhoz, rendezőként, főrendezőként, igazgatóként, történetének szerves alakítója.

A vígszínházi könyv

A színházi könyv mindig izgalmas, műfaji besorolása nem egyértelmű. Az elmúlt évek vígszínházi vonatkozású, a színház művészi dolgozóinak tollából születő, vagy őket megidéző írások a bizonyítékok erre a sokszínűségre. Lázár Egon gazdasági igazgató Visszapillantó című könyve visszaemlékezés (a folytatás, a Ráadás című már a boltokban!), szubjektív látlelet, a Vígszínházban eltöltött sok évtizedének élményei bukkannak föl újra és újra a megidézett történetekben; Fesztbaum Béla Aki Kolozsvárról álmodik… Ditrói Mór színházi életrajza színháztörténeti munka, a vígszínházi színész Vígszínház-története; Jánoskúti Márta jelmeztervező életművéből nyújt figyelemfelkeltő szemelvényt a Szenvedélyem a hivatásom színes albuma, Turnai Tímea a társszerző, a könyv közös munkájuk eredménye. Az ötvenegy éve tag Halász Judit pályáját a Nem születtem varázslónak című beszélgető könyv eleveníti meg, a dialógus másik oldalán Orosz Ildikó, aki az apropó, a Marton László-könyv társszerzője is. Ebbe a gazdag vígszínházi könyvfelhozatalba érkezik most meg a Park Könyvkiadó Összpróba című kötete, mely – alanya miatt – azonnal kitüntetett helyet vív ki magának.

A könyvbemutató

A könyvbemutatót a Vígszínház alagsori büféjében rendezték meg. Ennek az elmúlt években kialakult hagyománya van. A színház patinás épülete minden eseményt megemel, egy könyv szerzőgárdájának is kitüntetés az ünnepélyes falak között beszélni papírra vetett gondolatairól. Az pedig, hogy vígszínházi alkotók debütálnak anyaszínházukban szerzőként, vagy egy könyv alanyaként a nagyközönség (saját közönségük) előtt, egyedi bukét ad ezeknek az alkalmaknak. Ezen a június eleji napon a pódiumon Marton László beszélgetőtársa Fesztbaum Béla volt. A nagyszámú szakmai és civil hallgatóság izgatottan figyelt. Akárcsak a fekete alaptónusú, a színházi kulisszát megidéző címlapon, a jellegzetes, ballonkabátos Marton-alak a színpadon ül, példánya fölött a távolba merengve, a reflektorok fénye most, a megszokottól eltérően, rá esik. A közel két óra hosszát felölelő pezsgő, mélyre ható beszélgetés, a polgári családi indíttatás és miliő, a mesterek – különösen Nádasdy Kálmán és Várkonyi Zoltán – hatása, a vígszínházi lét rendező–igazgató–főrendező hármassága, illetve a pedagógiai tevékenység témáin haladt végig.

A szöveg keletkezése és a szerkezet

A szöveg Orosz Ildikó, a társszerző és Marton László beszélgetéseiből áll össze. Orosz két beszélgetőkönyve (Halász Judité és ez) hasonló: az összefüggő, egyes szám első személyű, gördülékeny stílusú monológot fejezetcímek tagolják, a kérdések a nyomtatott változatban nem olvashatók. A kötet önéletrajzi, szubjektív visszaemlékezés, az életút lineárisan halad előre a gyerekkortól szakmai fordulókkal, esztétikai meglátásokkal, magánéleti vonatkozásokkal, a pedagógiai munkásság megörökítésével. Így bontakozik ki ez a kiváltságos életív. A szöveg ugyanakkor – Fesztbaum Béla akár kritikainak is felfogható megállapítását felerősítve – sok anekdotát, történetet ölel fel, amivel végül is megkerüli, hogy igazán megismerjük az embert. Közöl és nem megérzékít. Egy-egy fejezet egy-egy témát jár körbe, mely a szerző újságíró indíttatását mutatva frappáns címek köré szervesül. Így szóba kerül a főiskolai időszak (A zseniális Bolognini), a rendező, pedagógus, vígszínházi igazgató Várkonyi Zoltán (Májusi zápor), az első önálló rendezés sikere (Valaki mondja meg, milyen az élet!), az Örkény Istvánnal való barátság (Irodalom a szomszédom), a népszínház fogalma (A vígszínházi modell) vagy egy olyan különleges színész pályatárs, mint Darvas Iván (Darvas Iván és a nagybőgő). De a szempont mindig az, hogy érdekes legyen. Ez alól egyetlen kivétel van, és ez a könyv vitathatatlan érdeme: a gyerekkor polgári miliőjű közegének megelevenítése. A művészi vénájú, zongorázó édesanya, a kereskedő üzletember édesapa, az ideggyógyász professzor mostohaapa, a neves, különlegesnél különlegesebb szereplők a közvetlen környezetből, köztük a színházi kiadóvállalatot alapító, apai ágon rokon Marton Sándor.  Ez a fejezet elkülönül a többitől mélységben és minőségben, mert megrajzolja azt, hogy miként predesztinálta a családi környezet a könyv főszereplőjét a későbbi évtizedek szakmai kibontakozására. A pálya jellegzetességének még egy vonulata, a külföldi rendezések léte és szerepe jut még igazán érvényre a kötet megközelítésében: a töredezett elbeszélések, felidézett történetek megadják a mindig is a Vígszínházhoz kötődő alkotó ember külföldi rendezéseinek életére és pályájára ható izgalmas, színesítő, inspiráló közegét és hatását.

Marton és a Vígszínház

A vígszínházi öt évtized rendezői, igazgatói, főrendezői munkásságát tekintve azonban hiányosságok maradnak az erre kiéhezett olvasóban. Sok érdekes és izgalmas történetet kap, adalékokat, de ezek csak kis mozaikok, információmorzsák, melyek persze fontosak és elraktározandók. Összefüggéseket, elemzéseket, lélektani mélységeket nem nyújt. Például néhány oldalnyi gondolat a nagyszínházi esztétikáról. Kevés. Megtudjuk, Marton miként értesült igazgatói kinevezéséről, hogy Horvai István egy borítékban adta át neki saját lemondását, mert szóban nem tudta volna elmondani. Megvárta, amíg elolvassa. Emberi viszonylatok összetettsége sejlik fel, de nincs kibontva. Továbbá olvashatunk történeteket arról, hogyan próbálták meg eltávolítani az igazgatói székből Martont, de ezek is a levegőben lógnak, csak érdekességként megelevenítve, nem szervesen. Egy érzékeny színészember gyötrődéseit mutatja meg a Darvas Ivánnal kapcsolatos történet, egy szerepe kapcsán miként vívódott és küzdött a kellékkel, a nagybőgővel. Milyen leveleket írt Marton Lászlónak, ebből egyet még meg is mutatnak fényképen.  A könyv csak jelzi egy színészember érzékenységének rezdüléseit, de nem ápolja és keríti körül olyan védő, óvó közelséggel ezt a történetet, ahogy az megérdemelné, ez itt csak egy frappáns sztori. Holott micsoda mélységek rejlenek ebben is! Ezeket olvasva pedig kifejezetten rosszul esnek az igazgatás éveiből azok a történetek, melyek a külföldi közméltóságokkal való kapcsolattartást ecsetelik. Hogy Diana itt járt, hogy Marton az angliai királyi páholyból nézte végig a teniszbajnokságot. Félreértés ne essék, ezek diplomáciailag nagyon fontos események, és a pálya egyediségének fontos pontjai, de nincsenek kellőképpen adagolva és rendszerezve, egyensúlyban tartva. Marton László különleges színházi alkotói életútja összetett. Egy ilyen kaliberű emberről és pályáról lehetne sokkal átfogóbb és alaposabb könyvet írni. Egyértelmű, itt nem ez volt a szempont, ezért az olvasóban felemás érzés marad.

Verdikt

Egyedi és merész kísérlet olyan könyvet írni, mely címében Marton László nevét viseli. A Park Könyvkiadó mégis vállalkozott rá, a mű Összpróba címmel került a boltok polcaira. A kiadó jól működő gépezetével szép, fényképekkel színesített, profi terméket állított elő. A szempontja nyilvánvalóan a széles közönséghez juttatni el egy izgalmas ember történeteit. Nagy érdeme: elérte, hogy Marton László megszólaljon, s így zárkózott, tiszteletet parancsoló személye szószóló egy korszakhoz.  Hiteles forrás, mert Marton László ellenőrizte és jóváhagyta, hivatkozni lehet rá. A könyv megjelenése színháztörténeti erővel bír.

Összefoglaló

A titokzatos, kimért és méltóságteljes Marton László a Vígszínház rendezője 1968-tól, igazgatója 1985 és 2008 között, most a főrendezője, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tekintélyes tanára, jelentőségteljes színházi alkotói pályát jár be. A kötet műfaja szerint beszélgetőkönyv, a társszerző Orosz Ildikó. Radnóti Zsuzsa az előszóban találóan krónikának nevezi a műfajt. A végeredmény: szerteágazó emléktöredékek csokorba szedve. Marton László személye a Vígszínház történetében, továbbélésében épp oly fontos, mint neves igazgató elődjeié, úgy mint Ditrói Mór, Jób Dániel, Várkonyi Zoltán. Kiváltságos életútja különlegesség. Ő maga egy vígszínházi korszak. Személye a Vígszínház jelenkori létének kulcsa. Az embernek erről sejtése van, és még ha némi hiányérzete is van a szöveget olvasva, a kötetet kezébe véve lesz róla megmásíthatatlan bizonysága.

Orosz Ildikó, Marton László – Összpróba. Múzsák és mesterek, avagy egy rendező emlékezései, Park Könyvkiadó, 2017.