Dan Bejar legújabb albuma az árnyékból előkúszó perverz elegancia, szeszélyes és para, pont olyan, amitől kiráz a hideg. Bejar továbbra is a generációnk egyik legizgalmasabb dalszerzője.
Több mint két évtizede vesz már fel dalokat Destroyerként, és minden egyes 12 inchese olyan érzést kelt, mintha egyik korba se illeszkedne bele, mégis minden érából merít egy kicsit. 2015-ös megjelenésű Poison Season után a ken most több leckét tartogat számunkra, tanítani akar bennünket lélekről és zenéről és ezek történelmi kontextussáról, hiszen minden mindig ismétli önmagát annak érdekében, hogy beteljesítsük saját próféciáinkat, amelyekre elrendeltettünk.
Habár Bejar albuma nincsen teletömve politikai utalásokkal, mégis beleláthatjuk ezt a jelentést is, főleg, ha magunk elé idézzük Nick Cave szavait, amit a Thatcherizmus leírására használt:
Erőszakos, paranoid idők erőszakos, paranoid zenét kívántak meg
Nehéz nem az 1980-as éves szintipop időszakára gondolni, amikor a ken-t próbáljuk esztétikailag kontextualizálni. Az anakronisztikus romantikát szaxofonok és billentyűk közé szorítva szinte rajzfilmszerű képet fest elénk, ahogy egy felhajtott gallérú elegáns úr sétál a homályos utcai lámpafényben. Lírailag nem különösebben narratív, és nem is közvetlenül kapcsolódik az énhez;mint egy forradalmi választást éreztet ezzel a jelen korszakban.
Destroyer – Cover From the Sun (Official Audio)
From the album ken, out October 20, 2017 on Merge Records / Dead Ocean Records. https://destroyer.lnk.to/ken http://vevo.ly/eDt5QG
Nem akarja egy az egyben senkinek sem elmondani, hogyan érez, így nincsenek is felismerhető, tematikus ívek a zenében. Ezzel egy olyan furcsa és néha szorongó érzést épít, ami néha még fenyegetőnek is mondható. Ha lehet ilyen jelzővel élni, úgy jellemezném leginkább Bejar zenéjét, hogy ‘Lynchies’. Elegáns és perverz, megmutatja, honnan jöttünk és azt, hogy mi az a hihetetlen hely, ahová épp elérkeztünk.
November közepétől meg is turnéztatják az új albumot, itt tudjátok elcsípni őket valahol Európában:
