Egy előadás után, taps közben lett rosszul Esztergályos Cecília.
Műtét vár Esztergályos Cecíliára, már a harmadik
Csupán néhány hónapja került ki a kórházból Esztergályos Cecília, máris ismét műteni kell. A színésznő egy előadás végén, a taps közben lett rosszul, és azonnal kórházba szállították – írta meg a Bors.
„Óriási sikere volt az előadásnak, telt ház előtt játszottunk, virágokat kaptam. Amikor az utolsó meghajlásnál kiment a csípőm, azonnal bevittek a kórházba. Még aznap hajnalban, miután visszatették a helyére, haza is engedtek, azt hittem, minden rendben van” – mondta a lapnak a színésznő.
Csípőrögzítőt kapott, de ennek ellenére is kérte, hogy operálják meg harmadszorra. „Ha minden jól megy, januárban már újra a színpadra állhatok” – tette hozzá.
Korda György a színpadon lett rosszul, de nem áll le
De nem retten meg a történtektől, már 2020-ra is lekötött koncerteket.
Kapcsolódó cikk
Súlyos baleset érte
A színésznőnek nemrég egyébként súlyos balesete volt, kiugrott a combcsontja. Otthon volt, egyedül, azt mondta, üvöltött a fájdalomtól, fohászkodott, hogy ne ájuljon el. Ám aztán ki tudta hívni a mentőket. Meg kellett operálni, de már otthon lábadozik.
Egy forgatás kedvéért ugyan eldobta a járókeretét, amivel közlekedik mostanában, de bevallotta, hogy még kicsit bizonytalanul áll a lábán.
A TV2 stábjának arról is beszélt a fenti videóban, hogy nem is ez az első súlyos baleset, ami érte.