Deák Kristóf Oscar-díjas rendező új filmje, A foglyok a Rákosi-rendszer legsötétebb napjait idézi meg. A film a Duna TV-n debütál, írja a Film.hu.

December végén lesz látható a Duna televízión Deák Kristóf Foglyok című nagyjátékfilmje, melyhez rövid előzetes érkezett.

A Foglyok Film Deák Kristóf Rákosi Rendszer
Deák Kristóf: A Foglyok / Sodró Eliza, Szamosi Zsófia És Lengyel Ferenc A Foglyok Forgatásán / Fotó: Filmfabriq

Az A-kategóriás Indiai Nemzetközi Filmfesztiválon, Goában debütált alkotás, mely a rendező első televíziós nagyjátékfilmje, az ötvenes évek elején, a Rákosi-korszak legsötétebb napjaiban játszódik Budapesten.

Akik maradtak: Túlélték a háborút, de élni még nehezebb lesz – Kritika

Nem csak az a kérdés, túl lehet-e élni a tragédiákat, hanem az is, hogyan lehet azok után élni és szeretni. Szívbemarkoló élmény Tóth Barnabás Akik maradtak filmje, amelyet a jövő évi Oscar-díjra jelölt Magyarország. akik maradtak film, tóth barnabás rendező, hajduk károly, szőke abigél

Egy család életébe két ÁVO-s alakjában betoppan a hatalom, és innentől kezdve nem csak ők nem hagyhatják el a lakást, de minden érkező rokon és ismerős is fogságba esik – és egyikük sem sejti, hogy miért. Az igaz történetet feldolgozó film abszurd humorral ötvözi a korszak fojtogató, paranoid hangulatát.

Foglyok – Teaser Trailer

FOGLYOK – Deák Kristóf új filmje Televíziós premier: 2019. december 28.

A film főbb szerepeiben Sodró ElizaSzamosi Zsófia, Fekete ErnőPorogi ÁdámMolnár LeventeLengyel FerencJászberényi GáborSoltész BözseKardos RóbertCsőre Gábor és Vasvári Emese láthatók.

Videó: Így örült Deák Kristóf az Oscar-jelölésnek egy újlipótvárosi kávézóban

A fiatal rendező azonban nem egy ötcsillagos szállodában, esetleg több száz milliós villájában várta a hírt, hanem egy újlipótvárosi kávézóban, a laptopja előtt ülve. Mégis bejutott a jelöltek közé. Nem is fűznénk hozzá ennél többet. Talán csak egy hozzászólást idéznénk: “Azért vicces lehetett ezután a Briósban elmondani a többi vendégnek, hogy “Bocsi a kiabálásért, csak hát izé…

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a Foglyok pontosan mikor lesz látható lesz a Duna TV-n, az viszont biztos, hogy moziban csak exkluzív vetítések keretében lehet majd megnézni a filmet.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

goballoon.hu - 2024 július - LinkMarketing - 6

Felkészülés a hőlégballonos repülésre

Ma már nem úgy készülünk egy hőlégballonos sétarepülésre, mint a 2019-ben megjelent “A hőlégballon” című film szereplői, akik az NDK-ból próbáltak megszökni egy ilyen légijárművel.

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.