Nem kizárt, hogy sokan csalódni fognak azok közül, akik arra számítanak, hogy kapnak idén nyugdíjprémiumot. A kormányzat nemrég tette világossá, minden nyugdíjasnak egyszeri, maximum 18 ezer forintot fizet prémiumként. (Akkor adható a nyugdíjprémium, ha a gazdasági növekedés 3,5 százaléknál nagyobb ütemű.)

A szabályozás szerint azonban a prémium nem jár azoknak, akik ideiglenes özvegyi nyugdíjat kapnak, de a rokkantak (akiknek rehabilitációs járadékot folyósítanak) sem részesülhetnek belőle – írja az énpénzem.hu.

Létminimum alatt élő előadóművészek nyugdíj-kiegészítéset kapnak

A rangos, elismert előadóművészek közül is sokan kerülnek idős korukban nehéz anyagi helyzetbe. Közülük egyeseken segít a Magyar Művészeti Akadémia, vagy az illetékes miniszter által adományozható művészjáradék. Akik azonban nem kaptak magas állami, szakmai kitüntetést, azok gyakran nehéz öregkornak néznek elébe.

Tavaly ugyanakkor – igaz, parlamenti választás előtt volt az ország – a kormány felülírta a fő szabályt és minden nyugdíjasnak fizetett juttatást. Hogy idén hogyan lesz, az pontosan a kormányrendeletből fog csak kiderülni.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.