Magyarország államformája köztársaság. Tanultunk róla az iskolában is annak idején. De tudjuk-e, hogy valójában mit takar ez a fogalom? Az emberiség képes az ókori ideák szerint létezni a XXI. században, ha erre eddig képtelennek mutatkozott a történelem során?

Megannyi kérdés, de vajon kapunk-e rá valaha is választ!? Talán, ha válaszokat nem is, de leckét igen. Miénk a feladat, hogy megtanuljunk valamit végre az elmúlt idők történelemkönyvéből. Ezt a házi feladatot pedig tökéletesen megkaphatjuk, Szálinger Balázs Köztársaság című drámájából 2 felvonásban, a Zsámbéki  Színházi Bázison

Szálinger Balázs Köztársaság című színdarabja valós történelmi eseményből indul ki: a fiatal, Julius Caesar szenátorsága idején, a római történelmet meghatározó politikai pályafutása előtt, kalózok fogságába esik.  Míg a váltságdíjért menesztett szolga összeszedi és visszatér az igen szép summával és nem utolsó sorban, komoly katonai háttérrel, Caesar 40 napot tölt a kalóz szigeten.

A kalózok vezére hamar felismeri vezetői képességeit; rendkívüli intellektusát, éles világlátását, kíméletlen emberismeretét. Zseniális terv fogan meg benne és mindent elkövet, hogy meggyőzze Caesart: maradjon velük, s legyen az utódja.

Itt nem csupán kalózhajók és pár tucat ember feletti hatalom utódlásáról van szó. Egy egész újszülött birodalom fennmaradása a tét. A kalózok nem hordaként, hanem fiatal államként kívánnak létezni, mely államnak szilárd rendszere, ideológiája, struktúrája van. A jövője pedig, az utánpótlás, az eljövendő nemzedék, akik elszórtan szunnyadnak megannyi város “keltetőiben”, ideológiai képzésben részesülten. Csak fel kell majd ébreszteni őket. Ezt a szerepet szánja az ifjú Caesarnak.

A premiert augusztus 19-én tartották a zsámbéki rakétabázison. A darabot Horváth Illés rendezte. Egészen máshogy szerette volna interpretálni a közönség felé, mint azt a kőszínházak adta lehetőségek diktálják. Pályafutása során mindig a kihívások izgatták és mi lehetne nagyobb megmérettetés, mint Szálinger drámáját extrém körülmények közzé tenni és fiatal (szinte pályakezdő) színészeket választani a darab interpretálására.

A „kísérlet” nagyszerűen sikerült!  A hangár benépesült és átalakult egy kalózbirodalom központjává. A díszlet, a világítás és a zene tökéletes összhangban állt a színdarab mondanivalójával.

A művészek egyszerre voltak a darab szereplői és a díszletet mozgató munkások és ez egyáltalán nem volt zavaró, sőt érdekes kiegészítő mozzanata volt az egyes színek változásában. Az időnként megszólaló és a színeket átkötő zenék is rendkívül igényesen lettek alárendelve a drámai cselekmény fokozásához. 

A rendezés és dramaturgia (Sediánszky Nóra) egymásra építkező, kiváló egységbe rendezte az előadás összes apró részletét. Egy kompakt, jól szerkesztett és lépésről-lépésre profi módon felépített előadást kaptunk. Kicsit olyan volt, mint amikor az ember belép egy kívülről romosnak ható étterembe, de a francia gasztronómia gyönyöreibe merülhet nyakig, mihelyst az első jelenet végére ér.

Minden elismerést megérdemel a színészi játék is. Minden szereplő egymást erősíti és egyre magasabb szintre emeli a feszültséget. Ilyenkor illene külön is kiemelni egy-egy alakítást, de én ezt most nem szeretném. Méghozzá azért sem, mert minden szereplő tudása legjavát adta. Egyetlen hamis felhang sem volt érzékelhető a két órás előadás alatt. Az ember lánya valóban megjárta a Kalóz-sziget minden pokoli bugyrát és eseményeit. Az egyik pillanatban nevetve, a másikban szörnyülködve a színpadon eluralkodó emberi fondorlaton és kegyetlenkedésen. A darab persze nem nélkülözi a Szálingeri intellektuális és néha talán frivol humort, amely szerves részt képez a drámai feszültség enyhítésében, de mégis kontrasztot alkot a mondanivaló mélysége és az előre látható tragikus történések között.

Az Egók harcát, a bosszú gyönyörén és gyilkos indulatán keresztül láthatjuk saját életünk és korunk kizökkent világát, ahogy a VÉG felé tántorog és önmagát taszítja pusztulásba.

Máskor meg elrémülve hasonlíthatjuk a szereplők által megformált személyeket, a saját életünkben létező emberekkel, eseményekkel, társadalmi helyzetekkel, vagyis jelen korunkkal. Ijesztő látni, hogy mily keveset változott a világ Caesar óta. A hatalmi vágy, főleg, ha pénzzel és rendkívüli intelligenciával párosul, világrengető történésekhez vezet.

Mennyi vért ontottak már az ideák zászlaja alatt, a forradalmak és Köztársaságok égisze nevében. Hitler, Sztálin, Franco, vagy ha a napjaink sötét seregeit nézzük, mind nagy álmot dédelgettek és mind elbuktak. Mert zsarnokok voltak, vannak és lesznek! Ahogy ideák is a tökéletes társadalomról: a valódi Köztársaságról.

Elgondolkodtató „rémtörténet” a múltról, jelenről és a jövőről. Ajánlom megtekintésre és elmélkedésre bocsátom, igazán érdemes rá ez az előadás.

Kiemelt fotó: Barakonyi Szabolcs; Index.hu

SZEREPOSZTÁS

Hariszteász, 55 éves görög kalózvezér, római polgár:GÁSPÁR TIBOR
Gaius, 25 éves római patrícius, szenátor:TAKÁCS GÉZA
Arianész, 40 éves görög kalóztiszt:PÁL ANDRÁS
Dadus, 60 éves szicíliai asszony, Sophia dadája:NAGY MARI
Miró, 33 éves hispán kalóz, szakács:ÁGOSTON PÉTER
Marcus, 34 éves kalóz, őr:GÉMES ANTOS
Sophia, 17 éves kamasz, Hariszteász lánya:HORGAS RÁHEL
Cirrus, 33 éves perzsa szabados Gaius mellett, Gaius barátja:MÉSZÁROS ANDRÁS
Délea, 24 éves süket kézilány, valószínűleg perzsa:LOVAS EMÍLIA
Rendező:HORVÁTH ILLÉS
Tér:CSEH RENÁTÓ
Jelmeztervező:GÁLVÖLGYI ANETTMIOVÁC MÁRTON
Dramaturg:SEDIÁNSZKY NÓRA
Fotó:KOLESZÁR ADÉL
Smink:IPACS SZILVI
Maszk:IPACS SZILVI
Fény:KEHI RICHÁRD
Hang:KEREKES ANDRÁS
Kiállítás kurátor:LENDVAI LINDA
Produkciós vezető:KRÉKITS PÉTER
A rendező munkatársa:KARDOS TÜNDE