A négyzet című alkotás nyerte el a legjobb filmnek járó elismerést az Európai Filmdíjak szombat esti átadásán, de Borbély Alexandra is örülhetett.

A svéd-német-francia-dán koprodukció volt a legsikeresebb film az Európai Filmakadémia (EFA) gáláján, hét jelölésből ötöt váltott díjra. 

Alkotója, Ruben Östlund elnyerte vele a legjobb rendezésért és a legjobb forgatókönyvért járó Európai Filmdíjat. 

https://contextus.hu/a-negyzet-hogyan-viselkedjunk-svedorszag-legmenobb-muzeumaban/

A négyzet kiérdemelte a legjobb vígjátéknak járó elismerést is, főszereplője, Claes Bang brit színész pedig a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat vehette át.  

Az alkotás egy múzeumigazgató kényelmes, rendezett életének abszurd fordulatokkal teli összeomlását meséli el. Májusban elvitte a cannes-i fesztivál fődíját, az Arany Pálmát.

Ebben a két kategóriában a jelöltek között volt Enyedi Ildikó is a Testről és lélekről rendezésével, illetve forgatókönyvével.

Borbély Alexandra, a magyar film főszereplője pedig elhozhatta a legjobb európai színésznőnek járó díjat.

Enyedi Ildikó a Magyar Narancsnak adott interjújában pár nappal korábban azt mondta: a legjobban azt szeretné, ha a film jelölései közül a Testről és lélekről főszereplője, Borbély Alexandra lenne az, akit díjaznak. Végül beteljesedett a kívánsága, így egy egész országnak okozva örömet.

Nem tudok beszélni, pedig mindent felírtam. De felolvasni sem tudom

– mondta Borbély Alexandra folyamatosan el-elcsukló hangon, miután a könnyeivel küzdve a színpadra állt.

Kaptam már díjat színházi alakításért, de filmszínésznőként ez a legelső díjam

– ezzel is indokolta, hogy miért tud megszólalni a meghatott sírástól.

18980349 6B2E29F1C0542D865268Dd06D604F399 XA színésznő, miután egy picit összeszedte magát, megköszönte a díjat Enyedi Ildikónak is.

És köszönöm a családomnak is, amiért mindig támogattak. Ó, istenem…

– nyugtázta, hogy újra elcsuklik a hangja. “Köszönöm mindenkinek!” – zárta végül rövidre, miközben barátját, a film másik szereplőjét, Nagy Ervint mutatta a kamera, amint örömében ugrál a nézőtéren.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.