A 2012-es évek derekán elindult a pesti nő blog Bach Máté fejéből. Vajon a budapesti nők ma is sokoldalúak? Erre keresi a választ Bach és Izsó Zita. Két évvel ezelőtt, 2015 tavaszán szünetet tartott a blog, de idén tavasszal nemcsak visszatértek, de print kiadásban is olvashatjuk az izgalmas pesti nőkkel készített interjúkat. Bach Mátéval és Izsó Zitával beszélgettünk.
ContextUs: A Pesti nő interjúkötet eredetileg a te ötleted volt, Máté. Hogyan indult?
Bach Máté: 2010-ben Helsinkiben voltam egy tanulmányi úton, ahol teljes alakos fotókat készítettem emberekről, abszolút random módon választottam ki őket, embereken keresztül szerettem volna a bemutatni a várost. Ott született meg az ötlet, hogy szeretnék Budapestről is csinálni egy fotósorozatot, mikor haza költözöm.
ContextUs: Számotokra hogyan kötődnek össze ezek a női sorsok a város történetével?
BM: Könyvben szereplő nők itt élnek, itt élik meg érzéseiket, gondolataikat. Sorsuk össze van fonódva a városéval, történeteik a város részévé válnak.
Izsó Zita: Én nagyon sokszínűnek láttam a várost ezeken az interjúkon keresztül; nagyon érdekes volt megtudni, hogy a nők számára milyen részei fontosak a városnak, vagy azt, hogyan élnek. Ez sokat adott az én városképemhez is. Szerintem sokkal több lehetőség van a Budapestben, mint gondolnánk.
ContextUs: Zita, az egyik veled készült interjú során azt mondtad, hogy sokszor apró részletekből állnak össze a verseid. Ez az úgynevezett montázstechnika megmaradt a városi történetek vizsgálatánál is?
IZ: Biztos, hogy tudatosan kellett megszerkeszteni ezeket az interjúkat, abból a szempontból, hogy nagyon változó volt, hogy kivel mennyi időt töltöttem el. Igyekeztem természetes környezetet teremteni a beszélgetés során, és emiatt volt, akivel két órán keresztül beszélgettem, mert kellett egy háromnegyed óra ahhoz, hogy az illető meg tudjon nyílni, és szabadon beszélni; utólag ezt az anyagot nagyon tudatosan kellett megszerkeszteni. Persze teljesen más egy verset és egy interjút megírni, de mindenképpen
kellett egy ilyenfajta tudatosság.
ContextUs: A Pesti nő interjúi során olyan kérdések is felmerülnek, mint az idegenségérzet, kirekesztettség és a trauma feldolgozása. Ezek a kérdéskörök tudatos témái a kötetnek?
IZ: Fontos volt nekünk, hogy olyan embereket mutassunk meg a kötetben, akik úgy élték meg az életüket, akár a problémákat, akár az örömöket, hogy utána valamilyen következtetésre jutottak. Igazából nem az volt a releváns, hogy kivel mik történtek, hanem, hogy ki, hogy látja ezeket a dolgokat – tehát egyfajta látásmód. De ez nem direkt alakult így, hanem úgy adódott, hogy az élettapasztalatok mögött sokszor nehézségek vagy traumák húzódtak, de ezen nekik sikerült felülemelkedniük, és olyanfajta tanulságokat levonniuk, amelyek által másokon is tudnak segíteni. Ezen az állapoton túlléptek, és így lehet mondani, hogy mindenki megtalálja a helyét a városban.
ContextUs: Az interjúkból, a beszélgetőpartnerek perspektívájából megtudhattuk, ők hogyan látják magukat az idegenségérzet, kirekesztettség és trauma feldolgozása kérdéskörében. Személyes életetekben foglalkoztatnak ezek a kérdések?
IZ: Persze, foglalkoztat, nehéz erről konkrétumokat mondani. Én sokszor szeretem kívülről nézni a dolgokat, akár egy adott szituációkban, akár emberek megfigyelésekor, ez a nézőpont is egy elidegenítés. Lehet, hogy ez az írásaimban is megjelenik, és lehet, hogy ezért is beszélgetek szívesen emberekkel és csinálok interjúkat. Ilyenkor belülről látom a helyzeteket, de magamon kívülre is kerülök, mert nem én vagyok a középpontban. Például Kozák Danuta beszélt arról a vele készült interjúban, hogy számára a kajakozás mit jelent, és elmesélte, hogy milyen érdekes élmény volt neki, amikor a Dunán lehajózhatott. Hiszen panorámában látta az egész várost, miközben magára van hagyva abban a helyzetben, és ehhez tudnám hasonlítani ezt a helyzetet.
ContextUs: És Budapest? Mennyire tekinthető befogadó városnak?
IZ: Ez nagyon kettős dolog, nyilván a legtöbb nagyvárosnál meg kell találni azt a közeget, meg azokat a helyeket, ami befogad. És persze előfordulhat, hogy az ember nem találja benne a helyét. De szerintem ezek a példák pont azt mutatják, hogy végül is meg lehet találni. Interjúztunk például egy aluljáró-takarító hölggyel, akivel éppen aznap találkozott Máté. Felmerült bennünk, hogy kéne egy utcaseprő interjúalanynak, mert teljesen
máshogy láthatja a várost. És ő például vidékről költözött Budapestre, nem sokkal a válása után, és érdekes, hogy számára az, amit elidegenítésnek mondanánk, felszabadító volt, hogy egy szűk közegből, ahol mindenki tudott a válásáról, egy olyan közegbe került, ahol most sokkal boldogabb.
BM: Örök példám lesz Polonkai Éva, a taxisofőr, akivel teljesen véletlenül találkoztam. A beszélgetésünkben nyitottság jött létre, és lehetőséget adott arra, hogy egy-két hét elteltével a fotók is elkészüljenek. Akkoriban mesélte nekem, hogy mikor külföldiket visz, szereti megmutatni nekik a várost, ilyen hozzáállással elmondható, hogy befogadó tud lenni a városunk.
ContextUs: Máté, kiemelted, hogy a város határozottan női karakterrel bír, mivel képes a megújulásra, s mintha ez a pozitivitás a portrékon is megjelenne. Viszont a városi környezet nagyon változatos háttereket biztosít, hogyan választottátok ki a helyszíneket?
BM: Megújulás a gondolatokban és tettekben rejlik, és erre ad jó példát a Pesti nő. (mosolyog) Fotózás helyszínét mindig a nők választották ki, úgy gondolom, hogy ez is hozzásegített minket egy biztonságos légkör kialakulásához, és pont emiatt lett nagyon változatos a portrék képi világa.
ContextUs: Emellett munkásságod során mindig is fontos volt az életutak megjelenítése a terepen. A sokszínű városban látsz egy átfogó karaktert, amely meghatározza ezeket az életeket?
BM: Inkább tónusbeli hasonlóságokat látok, mint egy átfogó karaktert. Mindenki tanul vagy lát a másiktól szép dolgot, és azt megpróbálja beépíteni az életébe, ezáltal közösen teremtjük meg az életünket.
ContextUs: A képekből kiinduló történetek, asszociációs játékok mind-mind megjelennek a verseidben – a fotográfia inspiratív volt valaha a verseidben?
IZ: Persze, akár a fotográfia, akár a filmek, mivel képekben gondolkodom, és képekben látom a világot, és elsősorban abból indulok ki. Tehát, számomra a képiség nagyon meghatározó.
ContextUs: A fenti témák verseidben is számos alkalommal előfordulnak. Több mint két éve jelent meg legutóbbi köteted, a Színről színre. A Pesti nő mellett a költői pályád is egyengeted, vagy úgymond hibernáltad?
IZ: Lassan alakul, jövőre lesz a leghamarabb aktuális. Még körvonalazódik, már publikáltam belőle tavaly is, meg most is fogok várhatóan, de konkrétumokat még nem tudok mondani. Abban az időszakban, amikor másfél-két éve sok menekült került Magyarországra, részt vettem önkéntes munkában, és annak kapcsán írtam verseket az otthontalanság, menekültség és a kiszolgáltatottság témában, és ez egy ciklusban biztosan benne lesz.
ContextUs: Egyik interjúdban említetted, hogy van benned nemzedéktudat, ha nem is feltétlenül erős társadalmi szerepvállalással társulva. A kortárs fiatal költők helyzetét hogyan látod most e kérdéskörben?
IZ: Alapvetően vannak lehetőségek, és mindenképpen sok műhely és kör van, mint a FISZ meg a JAK, akik indítanak például szemináriumokat. Ebből a szempontból az is jó, hogy van sok folyóirat, ahol mindenki megtalálhatja a helyét, lehet visszajelzéseket kapni. Persze, nyilván vannak nehézségek is. Igyekszem pozitívan hozzáállni, mivel nekem is sokat segítettek ezek a lehetőségek.
ContextUs: Máté, szociális munkát tanultál. Milyen szerepe van a fotográfiai stílusodnak a társadalmi szerepvállalásban?
BM: A saját munkásságomból kiindulva hiszem, hogy egyfajta társadalmi felelősséggel is jár, hogy mit és hogyan mutatunk be a világunkból. Ahogy a szociális munkások segítenek eseteken, úgy nekünk, fotográfusoknak is segíteni kell képileg a környezetünkön.
