A 2013-ban indult egyszemélyes, Garamvölgyi Dániel vezette Seaside formáció Unsaid, Unheard névre keresztelt új EP-jével mutatkozott be. A lemez címe jelentőségteljesen utal arra a kimondatlanságra, amellyel a dalok hallgatása közben könnyen azonosulni tudunk.

A hazai repertoárt nézve egyedi zeneiséggel rendelkező előadó angol nyelven írja és adja elő dalait. A maga nemében egyedülálló: a számok tele vannak érzelemmel, ezt pedig a mai felkapott magyar előadók, a Seaside-dal ellentétben, szeretik hörgéssé transzformálni, vagy elektronikus hajlításokkal ötvözni. Első hallásra az amerikai Ghost Loft együttessel tudtam volna párhuzamba állítani a dalok hangulata és stílusa alapján. A hangzásvilágon felül különleges továbbá az is, hogy Garamvölgyi mindegyik dalhoz külön borítót készített.

Az első trekk a Memento címet viseli, amely a kellemes énekhang mellett olyan relaxációt ér el, mintha egy szál cigarettára gyújtana rá a hallgatója. Már ekkor tudtam, hogy ez az EP olyan lesz, mint amikor azt mondják:

fülhallgató be, világ ki.

A dalhoz nemrégiben klip is készült, amelyet meg lehet tekinteni a videomegosztó portálokon.

Ezt követi az Ocean Deep névre keresztelt trekk, amely a zongora kitüntetett szerepével követi ugyanazt a világot, amit a Memento megteremtett. A csavar csak a dal végén jelenik meg egy lassítással és egy néhány mondatos szöveggel. A számok közös pontja a gitár és a zongora jelenléte, amely az előadó művészetében is meghatározó: mindkét hangszeren kiválóan játszik.

A Days After egyfajta erősítő a szívnek. A többi dallal ellentétben már elektronikusabbnak hangzik, majd egy ponton újból visszarepít minket a saját kis dimenziónkba. Megteremt egy indie-s hatást, amelyet a Gone tovább is visz. Az utolsó szám a When It Comes, amelyben szintén a zongora lesz a domináns hangszer.

A dalokat hallgatva úgy éreztem magam, mintha egy érzelmi hullámvasúton ülnék. Legszívesebben félrehúzódtam volna a szoba félreeső sarkába, és csak gondolkodtam volna az élet folyásán. Ellazultam a számok nyugtató horderejétől. Nem sok zenekar, énekes képes ezt megteremteni, de a Seaside-nak sikerült. Érdemes figyelemmel kísérni a formációt, különösen akkor, ha egy kis kikapcsolódásra vágyunk. Ajánlom azoknak, akik el akarnak menekülni a mindennapok zajától, a problémák elől, megszabadulni egy fél óra erejéig minden nyomasztó dologtól; és azoknak, akik csak egy kicsit önmaguk szeretnének lenni a maguk által megteremtett világban.

Fotók: a zenekar hivatalos Facebook-oldala.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.