Julian Dunkerton, a Superdry egyik alapítója 1 millió fontot adományozott a People’s Vote kampányra, amelynek célja a Brexitről való második népszavazás kezdeményezése. Az esetleges referendum tétje nem csekély: az Egyesült Királyság és az Európai Unió közötti kilépési megállapodás.

A multimilliomos Julian Dunkerton még soha nem adakozott politikai célra. Az üzletember most mégis fontosnak tartotta ezt. Mint mondta, cégének megalapítása soha nem lehetett volna sikeres, ha az Európával való szakítás 20 évvel ezelőtt megtörtént volna.

Noha Nagy-Britannia arra készül, hogy jövő márciusban elhagyja az EU-t, Dunkerton a rekord összegű adománnyal “valódi esélyt lát arra, hogy ezt megfordítsa”. Az adományt “az egyik legrészletesebb közvélemény-kutatásra fordítják, amelyet valaha is végeztek egy kampány során” – mondta a vállalkozó.

A közvélemény-kutatás szervezői azt remélik, azzal a gondolattal, hogy vegyék figyelembe a választók akaratát, új lendületet kap a második népszavazást célul tűző kampányuk az Unióval való szakítás előtt.

Sokaknak ugyanis drasztikusan megváltozott a véleménye a Brexitről. Dunkerton szerint nyilvánvalóan félrevezető volt a “Leave” kampány, ami az eredeti szavazást megelőzte. 

Brexit Poll
Egyre Többen Vannak, Akik Nem Akarják, Hogy Nagy-Britannia Kilépjen Az Eu-Ból / Fotó: Mary Turner / Getty Images

Arról a kormánykritikus és Brexit-ellenes demonstrációról, amelynek keretében fényüzeneteket vetítettek brit hivatali épületekre, ebben a cikkünkben írtunk.

Julian Dunkerton még márciusban távozott a Superdry-tól, és 1,2 millió fontot adományozott részvényekben a Blue Marine Foundationnek. Továbbra is a divatcég egyik fő részvényese marad azonban, emellett más vállalkozásai is vannak. 2016-ban nyíltan kritikát fogalmazott meg Boris Johnson Brexitet propagáló “Leave” kampányban betöltött szerepe miatt. Továbbá Dunkerton az EU-ból való kilépés veszélyeire figyelmeztetett.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.