A Szent Korona hiteles másolata is látható a debreceni Déri Múzeumban vasárnap nyílt időszaki kiállításon, amely annak állít emléket, hogy Debrecen 170 évvel ezelőtt fél évig a nemzet fővárosa volt.

Papp László, Debrecen polgármestere A másik fővárosKossuth és Debrecen 1849 című tárlat megnyitóján felidézte: a magyar történelem szempontjából rendkívül fontos időszakban volt a nemzet fővárosa Debrecen.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Debreczen népe! Ime, én a nemzet nevében Debreczen városát a magyar szabadság őrvárosának nyilatkoztatom s az országgyűlést és kormányt a debreczeniek becsületérzésének rendíthetetlen sziklájára helyezem[/perfectpullquote]

– idézte a polgármester Kossuth Lajos 1849. január 6-i kiáltványának záró sorait.

Hozzátette: a főváros szerepét egyebek mellett a Szent Korona Debrecenbe szállítását követően, ténylegesen január 9-től töltötte be a város.

Debrecen Kossuth Lajos Szobor 2
Kossuth Lajos Szobra Debrecenben

“Debrecen mindazért lehetett a szabadság őrvárosa, amit a magyar nemzetért és az államiságért 1848-49-ben tett. Azért lehetett az ország másik fővárosa, mert polgárainak hazaszeretete, hűsége, áldozatkészsége olyan védelmet biztosított a kormánynak és az országgyűlésnek, amely erősebbnek bizonyult minden katonai erődítménynél” – fogalmazott Papp László.

10 lecke az életről, amit a 101 éve született Szabó Magda tanított nekünk

Mert lehetne írni arról, hogy micsoda feledhetetlen, csodás nőalakokat köszönhetünk neki. Vagy lamentálni, hogy micsoda égbekiáltó igazságtalanság volt évekre mellőzni, csak mert nem volt elég kommün-kompatibilis a származása. Lehetne írni szülővárosa, Debrecen fontosságáról, óriási műveltségéről, varázsos szüleiről, akiknek műveltségét köszönhette, legendás nagy szerelmükről férjével, Szobotka Tiborral, az oly gazdag életmű lezáratlanságáról, és sok egyébről.

Hangsúlyozta: a kiállítás az első programja annak a fél évig tartó eseménysorozatnak, amellyel a 170 évvel ezelőtti eseményekre emlékeznek a városban.

Angi János, a Déri Múzeum igazgatója elmondta: a kiállítás két “ékköve” a Szent Korona 2000-ben készült hiteles másolata, amelyet a Magyar Nemzeti Múzeum jóvoltából egy hétig láthatnak az érdeklődők, valamint Kossuth Lajos 1849. január 6-i kiáltványának egyik eredeti példánya.

A kiállítást megnyitó Hermann Róbert, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum főtanácsosa kiemelte: Debrecen jó választásnak bizonyult, működőképes fővárosa volt Magyarországnak. Hozzátette: a debreceniek ma is joggal lehetnek büszkék arra az időszakra.

Országgyűlés Megnyitása 1848
Országgyűlés_Megnyitása 1848-Ban /Festmény: Borsos József

A tárlaton egyebek mellett korabeli bankókat, a debreceni Sesztina cég Kossuth-plakettjét, Kossuth Lajos 1848-as pénzügyminiszteri jelentését és az 1849-ben Gödöllőn kelt Szózatának kéziratos változatát is láthatják az érdeklődők. A kiállítás március 3-ig látogatható.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.