Zichy megrajzolt hősei – Petőfin keresztül Madách Imréig – az Országos Széchényi Könyvtárban várnak. De komolyan, várnak! Méghozzá arra, hogy megcsodáljátok őket. Egy szoba tele a magyar művészettörténelem legnagyobb kincseivel. Tessék elmenni!

A XIX. század legnagyobb magyar illusztrátora, rajzolója, festője. Munkácsy Mihály és Madarász Viktor pályatársa. Kortársai és az akkori nagy kritikusok mind vonalvirtuózként emlegették. A becenév magáért beszél. Amint ecsetet fogott, egy újabb műalkotást teremtett. Így minden oka megvolt az Országos Széchényi Könyvtárnak, hogy egy Zichy Mihály-kiállítást nyisson. Úgy gondolom, egy magyar ember számára illendő tudni, ki volt Zichy Mihály. A plusz információkat magáról a művészről pedig érdemes szeptemberig megnézni és meghallgatni az OSZK-ban.

Zichy Mihály / Oszk
Zichy Mihály Kiállítása Az Oszk-Ban / Fotó: Vermes Nikolett

Egy viszonylag kis teremben kapott helyet a tárlat. Ez a kiállítás aligha nevezhető megszokottnak, ugyanis nem egy művész életútját mutatja be, hanem néhányat a legnagyobb és a legeldugottabb munkáiból. Van ezen a kiállításon Zichy-rajzoskötet, Petőfi Sándor-verseskötet, Arany János-ballada, Madách Imre-gyűjtemény és erotikus rajzok is.

Összeszedtem néhány olyan érdekességet Zichy Mihályról, amit a Budai Várnegyed legnagyobb könyvtárában hallottam egy elismerésre méltó tárlatvezetésen: Nagy zenerajongó volt, és tehetséges zongorista.

Lánya, Zichy Zsófia Liszt Ferencnél tanult zongorázni. Apja, hogy megköszönje lánya taníttatását, egy, a zene fontosságát ábrázoló festménnyel kedveskedett Liszt Ferencnek. Amikor nem itthon tevékenykedett, Oroszországban alkotott. A grúzok nemzeti festőjükként tekintenek Zichy Mihályra. Még utcát is neveztek el róla az észak-kaukázusi országban. Ez nem meglepő, hiszen közel tizenöt évig volt az orosz cári udvar elismert festője. Ebben az időben történt, hogy hálából elvett feleségül egy orosz parasztlányt, aki az Oroszországban töltött éveiben segített rajta, mikor is rászorult a művész.

Zichy Mihály / Oszk
Zichy Mihály Grafikája / Fotó: Oszk

A későbbi ínséges időkben pedig külön felkérésre erotikus rajzokat készített számos példányszámban. Bár nem volt ínyére az efféle munkák készítése, megrendelésre a pedofíliától kezdve különféle perverziókig mindenféle rajzot alkotott busás fizetségért cserébe.
Zichy Mihály különc viselkedését az is jól alátámasztja, hogy egyik rajzoskötetét ő maga vitte be személyesen a Széchényi Könyvtárba, mondván, „itt is legyen belőle”. Azóta viszont ebből a gyűjteményből másolat nem készült az elmúlt 150 évben, ezzel Zichy előre egy igazi kincset bízott a könyvtárra.

Zichy Mihály / Oszk
Zichy Mihály Az Oszk-Ban / Fotó: Oszk

Mindemellett egy nagyon fontos illusztrációt köszönhetünk neki. Ugyanis Arany László (Arany János fia) hívta fel figyelmét Madách Imrére, arra hivatkozva, hogy mennyire rokonlelke Zichynek az Ember Tragédia írója. Ezt később maga Zichy Mihály is elismerte. Ennek köszönhető Az Ember Tragédiájának első hivatalos illusztrálása, melyet az ő nevéhez kötünk. Külön érdekesség, hogy a tizenöt színből tizennégyet rajzolt meg, ugyanis az első színt nem találta elég érdekesnek, ahhoz, hogy illusztrálja.

Petrovics Elek így nyilatkozott az két művész rokonlelkűségéről:

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””] Azóta Madách nevéhez úgy járul Zichy Mihályé, mint pl. Cervantes nevéhez a Gustave Doré-é. A közönség tudatában együtt élnek, mint két egymáshoz méltó genius, akik örök frigyre lépnek.   [/perfectpullquote]

A kiállítás október 28-ig tekinthető meg.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.