Szerte a világon több mint 1,4 milliárd felnőttet érint a megbetegedés fokozott kockázata amiatt, hogy nem mozognak eleget, áll az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization, WHO) friss jelentésében. A mozgásszegény életmód globális probléma a vizsgálat megállapítása szerint.

A nők vagy a férfiak mozognak kevesebbet?

168 országból körülbelül 1,9 millió ember vett részt a WHO felmérésében. Ez az első olyan tanulmány, ami a fizikai aktivitás globális tendenciáit térképezi fel. A résztvevők maguk jelentették az elvégzett testmozgás mértékét. A kutatás során a munkahelyi, otthoni és szabadidős fizikai aktivitást és a közlekedést vizsgálták. A vizsgálatot 2001 és 2016 között végezték.

A fizikai aktivitás szintje nem javult az elmúlt 15 évben.

2016-ban a felnőttek több mint negyede nem  mozgott kellő mértékben a WHO kutatóinak tanulmánya szerint.

A jelentés kedden látott napvilágot a The Lancet Global Health magazinban.

Az ajánlott enyhe fizikai aktivitás mértéke 150 perc hetente. 2016-ban a nők 32, míg a férfiak 23 százaléka (azaz minden harmadik nő és minden negyedik férfi) nem érte el ezt a szintet. Emiatt világ felnőtt lakosságának negyede van kitéve az olyan egészségügyi kockázatoknak, mint a 2-es típusú cukorbetegség, szív-és érrendszeri betegségek és a rák.

Fat Man
Ne Ilyen Legyen Az Ebédszünet! / Fotó: Gazette Review

A fizikai aktivitás szintje eltérő képet mutat nemek szerinti bontásban. Az egész világon inkább a nők a kevésbé aktívak a férfiakhoz képest, kivéve Kelet-és Délkelet-Ázsiát. Bangladesben, Eritreában, Indiában és Irakban 20 vagy még nagyobb százalékban tért el a nemek közötti fizikai aktivitásbeli különbség. Bizonyos helyeken a nők nem jutnak hozzá az  elérhető, biztonságos és kulturálisan elfogadott testmozgáshoz.

A gazdagabb országokban kevesebbet mozognak

A WHO megállapítása szerint az inaktivitás szintje több mint kétszer olyan magas a gazdagabb országokban, mint az alacsonyabb jövedelműekben. Sőt, a magasabb jövedelmű régiókban az inaktivitás szintje 5%-kal még növekedett is. 

Az elégtelen testmozgást mutató országok élmezőnyébe tartozik Németország, Új-Zéland, az USA, az Egyesült Királyság, Argentína és Brazília.

Összefoglalva az mondható el, hogy az inaktivitás a nyugati országokban a 2001-es 31%-ról 2016-ra 37%-ra emelkedett.

A gazdag országok égbekiáltó inaktivitásának az oka lehet, hogy sokan helyhez kötött életmódot folytatnak.

Fotolia 80761488 S Copyright
A Kevés Mozgás, Az Ülőmunka Komoly Egészségügy Kockázatot Jelent / Fotó: Spine And Scoliosis Specialists

Jellemző az ülőmunka és a szabadidős tevékenységek is ülő jellegűek. A közlekedés motorizálttá vált és megnövekedett a technológia általános használata.

Miért kell komolyan venni a WHO-jelentését?

A növekvő inaktív életmód azzal jár együtt, hogy az elhízás folyamatosan súlyosbodik világszerte. 2018 júniusában a WHO közzétette a Fizikai aktivitásra vonatkozót globális akciótervét 2018-2030-ra. A cél az olyan nem fertőző betegségek megelőzése és kezelése, mint a szívbetegség, diabetes, stroke, rák és az elhízás. Az elégtelen testmozgás közegészségügyi probléma, éppen ezért azzal nemzeti szinten kell foglalkozni, hangsúlyozzák a tanulmány szerzői.

A WHO akcióterve fizikailag aktív közösségek létrehozását ajánlja a közterek megfelelő kialakításával és fejlesztésével. Olyan infrastruktúrára van szükség, ami arra bátorítja az embereket, hogy biciklizzenek és fussanak a szabadban.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.