A furcsa "harc" törölköző bedobással ért véget.
Kaszás Márk meg akarja mutatni, hogy nem csak beszélni tud kemény dolgokról, hanem ért is a küzdelemhez. „Ha egész nyáron pizzáztam volna a kanapén, egy ilyen verebet akkor is megvernék. Ádám, húzd fel a gatyádat, mert amikor beszarsz, nagyon ciki lesz ha lecsúszik” – üzente az ellenfelének.
„Ahol Ádám Secu ott terem, ott bunyó terem” – mondta Bácskai Ádám, TikTok sztár. „Figyelj ide Kaszás Márk, lefogjuk rendezni az első menetben… Remélem pelenkát hoz magával, mert tele lesz” – tette hozzá.
Kapcsolódó cikk
KO! Molnár Gusztáv az első menetben kiütötte Noé Viktort – Brutális pofont kapott a színész
Noé Viktor az első percben KO-t kapott.
Kaszás két ördögfajzattal az oldalán vonult be a ringbe, Ádám Security pedig egy kipattintott Ken babaként vonult volna be – ha kifért volna az ajtón. A rózsaszínbe öltözött biztiboy kedvesével az oldalán érkezett meg a küzdőtérre.
Az egykori szekus nagyon bepörgött már az elején, szinte el sem érte ellenfelét, pattogott, majd hirtelen összeesett. Kaszás ehhez képest taktikusan, sokkal nyugodtabb attitűddel állt bele a mérkőzésbe, míg ellenfele árnyékolással fárasztotta le saját magát. Kaszás a földre is küldte Ádám Securityt egyszer, amiből még sikerült felállnia, ám a szekus csapata végül bedobta a törülközőt, TKO-val nyert Kaszás.
Kapcsolódó cikk
Dudás Miki kíméletlen óriásként esett neki Kembe Sorelnek a Sztárboxban – ő győzött végül
Nem tudták a bírók, kinek ítéljék oda a győzelmet.
Kapcsolódó cikk
Ennél egyértelműbb csalás még nem volt a Sztárboxban, saját magát buktatta le a versenyző
Ez az évad szégyene, az RTL sem hagyhatja szó nélkül.












