Későre járt, kezdődött Bödőcs Tibor: Addig se iszik könyvének bemutatása. Már csak az elhivatott része maradt a hallgatóságnak. A stand-up-komikust, a Dumaszínház és a Showder Klub egykori sztárját az egész ország ismeri. Szálinger Balázs vezette a beszélgetést. Bödőcs felolvasással nyitotta meg a bemutatót. “A jó szalonna böjt idején is fogyasztható, csak nem kell hangoztatni”.

Kicsit nehézkesen indult, az elején inkább stand-up-hangulat volt.

Az előző stand-upolást megszenvedte a humorista új kötete, “600 éves bibliává” aszott egy üveg vörösbor segítségével, ezt körbe is adta, felmerült, hogy elárverezhetné.

A nagy masszából, akik hallgatják, a többség az, aki kijelentette, inkább meghallgatják őt, szóba jöhet a hangoskönyv is, de nem olvasnak. Szálinger felvetette, megtörténhet, hogy olyan csatornákon népszerűsítik a könyvet, ahol celebkönyvek látnak napvilágot, így talán probléma, hogy nem jut el ahhoz a közönséghez, akit érdekelne. Bödőcs úgy látja, ez már az olvasás szociológiája és az emberek előítéletein múlik, de innen már nehéz ezt az utat befolyásolni.

20171019 222900
/ Fotó: Szőke Tamara

Új élmény volt, sok poéntechnikát megtapasztalt már, kipróbálta őket a stand-upban, aztán jött az írás, és ott nagyobb súlyokkal kellett tornázni.

A szótár mondjuk ezerszer akkora volt Eszterházynál, mint a szentlászlói kocsma leírásánál

– mondta az Addig se iszik írója.

A humorista poénkodott a kritikákkal, mire a moderátor megjegyezte, talán felszabadítóbb, hogy ő kívülről írt szépirodalmi művet. 

20171019 221331
/ Fotó: Szőke Tamara

Bödőcs szerint a humor természetében van egy eleve kívülállás, felmondás a tekintélyhálóknak.

Megtudhatjuk, hogy érzékenységre, jó megfigyelőképességre és néhány smsezésre Nádas Péter-, Krúdy- vagy Ady-hangon, és a szerző érzi, hogy vicces, el lehet indulni, nem kell kiszámolni a jelzők ideális mennyiségét.

Bödőcs azt vallja, nem teszteli a közönségét, szerinte az úgy is egy szűrt hallgatóság, tudják, mire számíthatnak tőle.

Nem mondhatok mást azért, mert mások mást gondolnak. Nem baj, hogy nem azt gondolják, mint én, miért is gondolnák azt, mint én? Demokratának lenni azt jelenti: nem félni a más véleményűektől.

Ez nem egy véleményműfaj, aztán a végén egyezzünk meg, hogy ugye mindannyian így gondoljuk. A humorista ábrázolja, amit lát, és a valóság abszurditását fedezik fel a közönséggel együtt, nem jellemző az ellenállás. Nincs “lakossági fórum hangulat”, a kommentelők amúgy sem tudnának olyan gyorsan reagálni, ahogy Bödőcs pörög.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.