Ritka kórkép a gyógyszeres kezelés után
A kórházi kivizsgálások során kiderült, hogy az énekesnőnél Lyell-szindróma, más néven toxikus epidermális nekrolízis alakult ki. A folyamatot egy korábbi orvosi kezelés során alkalmazott gyógyszer súlyos allergiás reakciója indította el.
A szakirodalmi adatok szerint ez a betegség kirívóan ritka, egymillió emberből mindössze két-kilenc esetben fordul elő évente. A kórkép során a felhám nagy felületen elhal és leválik, ami kiterjedt nyálkahártya- és bőrsérülésekkel, valamint elviselhetetlen fájdalommal jár.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, az énekesnőt a legsúlyosabb óvintézkedések mellett kezelik. Szilvi ugyanis a fertőzésveszély minimalizálása érdekében steril szobában, szigorú elszigeteltségben fekszik a klinikán. A szigorú protokollok miatt kizárólag édesanyja és férje, Gergő látogathatja, ők is csak teljes védőfelszerelésben, szkafanderben léphetnek be hozzá.
A folyamat súlyosságát jelzi, hogy a betegség agresszív szakaszában jelentős folyadék- és elektrolitvesztés léphet fel, a felnőttkori halálozási arány pedig elérheti a huszonöt-harmincöt százalékot. Dr. Szondy György bőrgyógyász elmondta, hogy a Lyell-szindróma hátterében gyakran bizonyos antibiotikumok és epilepszia elleni készítmények állhatnak.
Bár férje, Gergő minden nap mellette van a klinikán, hogy tartsa benne a lelket a gyötrelmes kötéscserék során, a tartós betegszabadság pénzügyi következményei gyorsan felhalmozódtak.
A családi költségvetést nem véletlenül rengette meg az újabb kényszerpihenő. A megtakarításokat már egy 2026 januári tragédia és az azt követő több tízmillió forintos kiadás teljesen felemésztette.


