A múlt heti Air India repülőgép-katasztrófa egyetlen túlélője, a 40 éves Vishwashkumar Ramesh, megtörten vett részt testvére, Ajay temetésén India nyugati részén. Mindketten a végzetes járaton utaztak, ám csak Ramesh élte túl a tragédiát.
A férfi, akinek karját és arcát kötések borították, a BBC beszámolója szerint az egyik volt, aki vállán vitte testvére koporsóját a diui krematóriumba. Édesanyjuk kék száriban követte a menetet, miközben Ramesh – még mindig kórházi kezelésre szorulva – segítséggel haladt mellette.
A Londonba tartó Boeing 787-8 Dreamliner alig néhány másodperccel a felszállás után zuhant le Ahmedabad városánál. A tragédiában legalább 270 ember vesztette életét, köztük a személyzet tagjai és számos földön tartózkodó ember is, miután a gép egy orvosi központ épületébe csapódott.

Kapcsolódó cikk

A zuhogó eső ellenére több gyászoló is jelen volt a temetésen – sokan közülük szeretteik közül akár tizennégyet is elveszítettek a balesetben.
Ramesh túlélése a mai napig rejtély. A baleset egyik első helyszínre érkező mentője szerint a férfi megpróbált visszamenni az égő roncsokhoz, hogy testvérét megkeresse. Egy frissen nyilvánosságra hozott videón is látszik, ahogy a mentősofőr, Satinder Singh Sandhu kivezeti őt a sűrű füstből és a lángok közül.

Kapcsolódó cikk

„Nem tudtam, ki ő, csak később, a hírekből tudtam meg, hogy ő az egyetlen túlélő” – mondta Sandhu, az ahmedabadi mentőszolgálat felügyelője.
A 11A ülésen utazó Ramesh néhány sorral testvére mögött foglalt helyet. A baleset után, szinte csodával határos módon, egy nyíláson keresztül mászott ki a törzs roncsai közül.

Kapcsolódó cikk

„Egy pillanatig azt hittem, hogy én is meghalok, de amikor kinyitottam a szemem és körülnéztem, rájöttem, hogy élek. Még mindig nem tudom elhinni, hogy túléltem. Kijutottam a törmelékek közül” – mondta a férfi a tragédia után.
A baleset pontos oka továbbra sem ismert. A nyomozók jelenleg a „fekete doboz” – vagyis a pilótafülke hangrögzítője és a repülési adatokat tároló eszköz – tartalmát elemzik, hogy kiderítsék, mi vezetett a tragédiához.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

kapu tibor leszallt leszallas hazateres

Kapu Tibor hazatért a Földre

Nem egészen egy nappal a Nemzetközi Űrállomásról való lecsatlakozás után érte el a földfelszínt a Kapu Tiborékat szállító Crew Dragon kapszula. A magyar űrhajós immár földi levegőt szív, a hazatéréssel lezárult a történelmi űrrepülés.