A Canon és a Magyar Írószövetség a hagyományokhoz híven idén is meghirdeti Digitális Könyvnyomtatási Pályázatát. Az elmúlt években a zsűri döntése nyomán nyolcvannál is több pályázó kapott lehetőséget arra, hogy bemutassa alkotását a nagyközönségnek.

A Magyar Írószövetséggel közösen meghirdetett pályázatra bárki jelentkezhet kézirata szerkesztett változatával, mely korábban még nem került kiadásra a [email protected] e-mail címen, lehetőség szerint úgy, hogy már egy könyvkiadó is a szerző mellett áll. A nyertes műveket a Canon 250-250 példányban díjmentesen nyomtatja ki, a pályázókat csak a kötészeti díj terheli. A zsűri által kiválasztott könyvek a „Legszebb Könyv” versenyen is indulnak.

Minderre a digitális könyvnyomatásban rejlő előnyök adtak lehetőséget, ami a kiadókat is arra ösztönözte, hogy bátran beálljanak egy-egy szerző mögé, hiszen nem kellett attól tartaniuk, hogy esetleg több ezer példány el nem adott könyv marad a polcokon. A digitális könyvnyomtatás akár 10-20 darab példány kinyomtatásra is alkalmas, mindemellett teljes személyre szabhatóságot biztosít, ezért olyan szerzők is bemutatkozhatnak, akik témaválasztásukkal csak egy-egy szűkebb réteget céloznak meg.

Így jelent meg a tavalyi évben is számos regény, verseskötet, esszé, mese, és kortárs dráma is, egészen fiatal vagy éppen nyolcvan év feletti szerzők tollából.

Az eredményhirdetésre és díjátadásra a júniusi Ünnepi Könyvhéten kerül sor.

PÁLYÁZATI FELTÉTELEK

  • Ajánlott könyvkiadókon keresztül jelentkezni bármilyen szépirodalmi művel
  • Egy pályázó csak egy címmel pályázhat
  • Pályázatok javasolt beadási határideje a kiadók felé: 2017. május 2.
  • Betördelt pályázatok leadási határideje a Canon felé: 2017. május 26.
  • Műfaji előírások: szépirodalmi mű – magyar nyelven,
    mely nem lehet politikai, pornográf, tartalmú, illetve obszcén hangvételű
  • Méretbeli megkötés: A/5 és A/4 közötti méret
  • Terjedelem: 20 és 250 oldal között, maximálisan 500.000 karakter
  • A belívek fekete-fehér szöveget és színes illusztrációt tartalmazhatnak
    A borító lehet kemény vagy puha fedeles, illetve fekete-fehér vagy színes
  • Kereskedelmi forgalomban jelenleg is kapható művek nem vehetnek részt a pályázaton
  • A könyv impresszumában szerepelnie kell a következőnek: „A mű kiadását az Océ Inkjet technológia forgalmazója, a Canon Hungária Kft. biztosította, a könyv nyomtatását és kötészetét a Kapitális Nyomdaipari Kft. végezte, a papírt az Europapier Budapest Kft. biztosította”
  • A belívek és a borító papír típusa, grammsúlya egyeztetést követően kerül kiválasztásra az Europapier Budapest Kft. aktuális könyvpapír kínálatából.
  • Az elkészült példányokból 12 db tiszteletpéldány díjmentesen a pályázat kiíróját illeti, ezen kívül a 250 példány könyv magában foglalja a OSZK-nak elküldésre kerülő 6 db köteles példányt is
  • A nyomtatásra kész verziót és a mintakönyvet a felek aláírásukkal elfogadják, továbbiakban ez szolgál referenciaként.
  • A Kapitális Nyomdaipari Kft. címenként 40.000 Ft + Áfa díjazás ellenében vállalja a könyv és a borító puha táblás, (ragasztókötés) komplett kigyártását, 80.000 Ft + Áfa díjazás ellenében pedig a kemény táblás kigyártását
  • A kész könyvek elszállítása a pályázó feladata, költsége
  • A zsűri tagjait a nyomdaipari szakma az Írószövetség és a Canon Hungária Kft. delegálja
  • Az elkészült könyveknek kereskedelmi forgalomba kell kerülniük
  • A pályázat kiírói minden változtatás jogát fenntartják, a kéziratokat nem őrzik meg és nem küldik vissza.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.