Alekoszhoz a hétvégén nyolc rendőr szállt ki, miután kedvese házában Zámbó Jimmy-dalokat bömböltetett, és a szomszéd feljelentést tett.

Alekosz az RTL-nek nyilatkozott a hétvégén elfajult dorbézolásáról, aminek a vége az lett, hogy a szomszéd kihívta rá a rendőrséget, írja168.

Én úgy érzem, hogy a BRFK kiérkezésének az oka maga a Király volt. Mert ha ott holmi Curtiseket, Majkákat hallgatunk, akkor a BRFK nem jön ki

– vélekedett, majd a videókon feltűnő hölgyhez fűződő viszonyáról is ejtett pár szót. “Mi barátok vagyunk, amit időről időre átlépünk, én ezt egészségesnek tartom, ezt ő is tudja. Közöttünk ez egy nyílt, felvállalt, hol szeretősdi, hol baráti viszony. Működik, nagyon jól működik, a többi szeretőmről is, ha úgy adódik, ő tud, olyankor ő háttérbe vonul.” Aztán azt is elárulta, hány szeretője van.

Nagyjából négyet-ötöt különböztetünk meg, van közöttük 55 éves grófné, van közöttük iskolatitkár, magyartanár is van közöttük, csupa-csupa illusztris hölgykoszorúban vagyok

– mondta az egykori valóságshow-hős.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

dudas miki edesapja temetes

Titokban eltemették Dudás Miki édesapját – kép

Dudás Miki édesapját, Dudás Istvánt tavaly augusztus végén bokszolók verték félholtra. A férfi az esetet követően hónapokig kómában feküdt, de hiába küzdöttek az életéért. Családja úgy döntött, hogy teljes titokban helyezik végső nyugalomra.

radics gigi betegsege nagy duett 2025

Egy éve titkolja súlyos betegségét Radics Gigi

Az énekesnő a Titkok Ramónával című műsorban tett megdöbbentő bejelentést, hiszen most beszélt először súlyos betegségéről, amit már egy éve titkol a nyilvánosság elől. Radics Gigi azt is elárulta, már a műtéten is túl van, de nagyon megviselte őt ez az időszak.