A Frizbiben való interjúm után megszámlálhatatlan kérdést kaptam azzal kapcsolatban, hogy akkor most Rékával hogyan. Kérem szépen. Rékával ugyanúgy. Kapcsolatunk jellege: speciális.
Rékával szeretjük egymást. Ő szerelemmel, én meg vággyal és barátsággal. De néha szerelemmel is. Amikor pressermusicaleket hallgatok, akkor én Rékára gondolok és arra, amit kivált belőlem.
“Kamaszkoromnak szép emlékeit idézi föl mindez, és ilyenkor szerelmes leszek belé. Hogy egy klasszik kapcsolathoz ez kevés? Lehet. Cserébe viszont működik.”
Boldogok vagyunk. Igen, speciálisan. Inkább leszek boldog egy estére, mint csalódott egy életen át
– tette hozzá.
Kapcsolódó cikk
4-5 szeretőt tart egyszerre.
Nehéz időszakot él át Kárpáti Zsolt.
A verseny véget ért és a barna szépség fejére is került fejdísz, ő lett a legszebb európai.
Kiara Lord a napokban éppen a fodrászhoz igyekezett hajfestésre, amikor egy csendes utcában megtörtént a baj.
Sydney van den Bosch és a érje, Kaszás Benjámin életük legszebb időszaka elé néznek, hiszen hamarosan szülővé válnak.
Április 26-án, szombaton temették el Ferenc pápát, a szertartáson pedig szinte a világ összes fontos vezetője megjelent.
“Sok roma még mindig nem nézi jó szemmel, amit csinálok” – mondta.
A Bors munkatársai lehettek az elsők, akik beléphettek Galambos Lajos otthonába a tényleges szabadulása után.
Erős fájdalmakkal küzdött a Tények műsorvezetője, aki séta közben észlelt egyre több és komolyabb problémát a lábában.
Galambos Lajos olyan dolgokról mesélt, amiket eddig senkisek sem vallott be.
A Nagy Duett elődöntőjében Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence két produkcióval is kedveskedett a nézőknek.
A 29 éves modell a TV2 A Nagy Duett című műsorában jelentette be vasárnap késő este, hogy gyermeket vár.
A csatorna már be is jelentette a műsorváltozást, és kiderült, mi kerül A 100 milliós játszma helyére.
Vasárnap este egy pillanatra megfagyott a levegő a TV2 stúdiójában, amikor is Pető Brúnó és Szabó Zsófi felváltva osztották egymást.
A választás remek volt, hiszen a roma mulatozás nemcsak fergeteges hangulatot teremtett a stúdióban, de Aurelióhoz is kiválóan illett
Hatalmas tömeg alakult ki Ferenc pápa sírjánál.
Horváth Gréta próbára tette már magát az Ázsia Expresszben és a Farm VIP-ben is, most pedig újabb nagy kalandra indult, ezúttal egyenesen Marokkóba. Az influenszer egy több mint négyezer méter magas csúcs megmászására készül.
Nagy esélyesei voltak ők a versenynek.
Nehéz körülmények között élt.
Elképesztő videót rögzített egy biztonsági kamera a floridai Ave Mariában.
A katolikus egyházfő kora és halálának időpontja pont azt a számot adja ki, ami klubkártyájának száma volt kedvenc focicsapatánál.
A szavazatok 47 százalékát zsebelték be. Visszatér A Nagy Duett egyik kieső párosa a műsorba.
És annyira csodásan néz ki benne!
Másfél évvel ezelőtt történt az eset.
Félelmetes pillanatokat rögzített Aurelio, akinek autója az M6-os autópályán kapott lángra.
Látványos fogyásáról mesélt Marsi Anikó és arról, hogy korábban mennyire kövérnek érezte magát.
Keleti Andrea március végén egy rejtélyes vírusfertőzés miatt került kórházba, miután a napokig tartó magas láz és a kimerültség teljesen ledöntötte a lábáról.
Ezt gondolja duettpartneréről.
Az ismert műsorvezető az elmúlt hónapokban gyakran betegségéről ír, több előadását lemondta. Szily Nóra állapota aggodalommal tölti el a közönségét.