Ha elképesztő tehetséggel áldott meg a sors sem kerülheted el, hogy a bőrszínedtől függetlenül ítéljenek meg – vonható le a következtetés Alexandra Burke történetéből. A 2008-as brit X-Faktor győztese a zeneiparban érzékelhető rasszizmusról mesélt. 

Abszurd elvárások

Alexandra Burke 2008-ban nyerte meg a brit X-faktort, azóta pedig hihetetlen sikerre tett szert. Lemezeivel az Egyesült Királyság zenei toplistáinak magaslataiba küzdötte fel magát. Ennek ellenére azonban komoly kihívásokkal kell szembenéznie a bőrszíne miatt, írja a The Guardian. 

Alexandra Burke
Alexandra Burke Az Őt Ért, Zeneiparban Tapasztalható Rasszizmusról Beszélt / Fotó: Getty Images

Burke elmondása szerint a zeneipar igényei közé tartozik, hogy a feketék fehérítsék ki a bőrüket, ne viseljenek fonott, afro frizurát és a dallamait is érdemes a fehér közönséghez igazítania. A sajtó támadásai ellen felszólalni aligha lehet, inkább érdemes csak “megnyugodni”. Ugyan ez nem jelenti azt, hogy a zeneipar minden területén hasonló atrocitások érhetik a fekete előadókat, de jobb felkészülni rá lelkileg, hogy a bőrszín szerinti megkülönböztetésre még ebben a szakmában is meglehetősen nagy az esély. 

Rögös út a sikerig

Alexandra Burke az Instagram-odalán mesélt bővebben a saját tapasztalatairól. Az énekesnő egészen korán, 16 évesen szembesült először a bőrszíne kapcsán tapasztalt támadásokkal. A brit X-faktorban tett első próbálkozások nem bizonyultak sikeresnek, azonban egy meg nem nevezett, a műsort szerkesztő egyik zenei szakember mégis szerződést ígért számára. Burke szerint az ajánlat azonban hamar kudarcba fulladt, miután az illető közölte vele, már van fekete énekese, végül mégsincs szüksége rá. A fiatal lány megrendítőnek találta, hogy mindössze a bőrszíne képes volt eldönteni karrierje sorát. 

“A rasszizmus veszélyesebb a koronavírusnál” – BLM-tüntetők történetei

A tragikus körülmények között elhunyt George Floyd temetését követően sem csillapodnak a kedélyek. Amerikában már a diákok is tüntetnek, sőt már az Egyesült Királyságban folytatódnak tovább az antirasszista tüntetések. “A faji egyenlőség miatt vagyok itt és azért, mert egy férfit megöltek csupán a bőrszíne miatt.

A kemény munka, az igyekezet és a reménykedés azonban meghozta gyümölcsét. A brit X-faktor ötödik szériájából győztesen került ki. A színpadon Beyoncé oldalán is megjelent, de a sikert Leonard Cohen Hallelujah számával aratta, becsusszanva ezzel az élvonalba. Ezt követően Alexandra Burke-nek számos elvárásnak kellett megfelelnie. Azzal indították útjára, hogy számítson arra, a fekete művészeknek tízszer annyit kell tennie a sikerért, valamint számos dologról érdemes lemondania, hogy a fehér közönség jobban megértse őt. 

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””] Nem lehet fonatod, nem lehet afro hajad, tulajdonképpenn le kell mondanod mindarról, amin az identitásod alapszik[/perfectpullquote]

– idézi fel Alexandra Burke. Az énekesnő kénytelen volt együttműködni, a bőrszín fehérítésre viszont már egyértelműen nemet intett, és már az elképzelést is abszurdnak tartotta. Mi több, azzal is megkeresték, hogy mosolyogjon többet mondván, ha nem teszi, agresszívnak tűnik. 

Mit tehet a zeneipar a rasszizmus felszámolása érdekében?

Az Atlantic Records által indított #TheShowMustBePaused kezdeményezés keretein belül a zeneipar szereplői is felszólalnak a Minneapolisban történt rendőri túlkapás és George Floyd halála kapcsán. A mindennapos tevékenységeket és munkálatokat leállították, ők is részt vesznek a rendőrök elleni protestálásban. Az általuk létrehozott Blackout Tuesday napja a rasszizmus áldozataira és annak igazságtalanságára emlékezik, írja a Variety.

A bújtatott – és kevésbé bújtatott – rasszizmus tehát az élet minden területén felbukkanhat, a szórakoztató ipar sem kivétel. A faji alapú megkülönböztetés felismerése és felszámolása érdekében érdemes edukálnunk magunkat a témában könyvekkel, filmekkel, de akár sorozatokkal is, amelyek segítenek megértetni a társadalmi problémát, és amelyek felhívják rá a figyelmet, hogy színesbőrűként adott esetben milyen nehézségekkel kell megküzdeni.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.