Néhány évvel ezelőtt még egészen más elvárásaink voltak a tető szerkezetével kapcsolatban, mint manapság. Ennek egyrészt az volt az oka, hogy más anyagok álltak rendelkezésre, másrészt pedig magának a padlásnak is kisebb jelentősége volt.
Mára azonban kiváló technológiák érhetőek el, s ezeknek köszönhetően kielégíthetőek a modern igények is, amelyek mind az energiatakarékoskodás szempontjából, mind a tetőtér jobb kihasználásából következnek. A régi módszerekkel szemben mára komplett hőszigetelő rendszert alkalmazhatunk a tető esetében is.

Miért mások manapság az elvárások?

Ma gyakran beépítjük a tetőteret, s nyilvánvalóan egészen más feltételeknek kell megfelelnie ilyen esetben a szigetelésnek, mint akkor, ha ez a terület gyakorlatilag kihasználatlan marad. Emellett az egyre szívesebben alkalmazott, úgynevezett mediterrán típusú, enyhébb dőlésszöggel bíró tetők is más jellemzőkkel rendelkeznek.
A lényeg azonban mindkét esetben ugyanaz: a tetőtér megfelelő szigetelése, valamint a nedvességről való gondoskodás elkerülhetetlen.

Párazáró fóliák: egyszerű és nagyszerű megoldás a nedvesség ellen

A cserépfedés alatt elhelyezett fóliákkal lehetőség nyílik arra, hogy teljes körű nedvességtől való védelmet biztosítsunk otthonunkban. A megfelelő fóliát mindig az adott tetőtípushoz kell választani!

A Józan Kft. párazáró fóliáit alkalmazzuk akár tetőtér beépítésekor, akár épületek szerkezeti rétegei tekintetében, mindkét esetben tökéletes megoldást jelentenek mind energetikai, mind a nedvesség elleni védekezés szempontjából.

Ezekkel a fóliákkal nem kell többé azon aggódni, hogy a bejutó csapadék – legyen az eső vagy hó – károsítani fogja a szigetelésünket, ahogy attól sem kell félni, hogy az emiatt szerkezetileg tönkremegy, és esetleg még az ott lakók egészségére is káros penészedés kezdődik el.

Mire kell figyelni a megfelelő fólia kiválasztásánál?

A fólia kiválasztásakor figyelembe kell venni a tető hajlásszögét, valamint magának a fóliának a jellemzőit is, mint amilyen például a szakítószilárdság, a hőálló képesség, illetve az UV-sugárzásnak való ellenálló képesség. A gyártói információkat és javaslatokat mindig vegyük figyelembe, mielőtt vásárolunk!
Ne feledjük, hogy akár házépítésről, akár utólagos szigetelés kialakításáról van szó, a minőségi alapanyagok teszik lehetővé azt, hogy sokáig élvezhessük a kivitelezés végeredményét! Mivel a választott alapanyagok tulajdonságai fogják meghatározni azt, hogy milyen hosszan tartó és mennyire eredményes lesz a kialakított hőszigetelő rendszerünk, nem érdemes gyenge minőségű anyagokat választanunk, feltéve, hogy nem szeretnénk néhány évente a felújítással bíbelődni. Éppen ezért válasszunk mindig megbízható webáruházat!

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

d-line.hu - 2025 március - Cikk 2

Amit a jubileumi gáláról tudni érdemes

A cégvezetők ideális esetben arra törekszenek, hogy az irányításuk alatt lévő vállalat hosszú ideig sikeresen működjön, ennek érdekében pedig folyamatosan célokat tűznek ki maguk elé, és azért dolgoznak, hogy ezeket megvalósítsák.

ID-3478

Tények és tévhitek a botoxról

A botox az egyik legismertebb és legnépszerűbb esztétikai kezelés, amelyet világszerte alkalmaznak a ráncok kisimítására és a fiatalos megjelenés megőrzésére.

swissclinic.hu - 2025 február - LinkMarketing - 4

A testi egészség művelése

A kultúra szó eredeti jelentése a föld művelésére utalt, majd idővel kiterjedt a szellem, a lélek és végül az egész társadalmi élet művelésére.

httpswebgrow.hu - 2025 február - Cikk4

Árajánlat webshop vagy weboldal készítésére

Elsőre azt gondolnánk, hogy amikor egy új weboldal kialakításába vágjuk a fejszénket, akkor a legfontosabb az, hogy el tudjuk mondani a fejlesztőnek, hogy milyen megjelenést szeretnénk a weboldalunk számára.

blog.genertel.hu - 2025 február - Cikk 16

Egy elektromos hiba az egész estét tönkreteheti

Ma már sokan a különböző okosmegoldásoknak köszönhetően nem személyesen mennek el egy filmet vagy színházi előadást megtekinteni, hanem otthon, egy nagyobb tv előtt elhelyezkedve nézik meg a felvételt.

httpsmedimarket.hu - 2025 február - Cikk2

Az otthoni orvostechnika alkalmazási területei

Napjainkban az otthoni orvostechnika olyan lehetőségeket teremt, amelyek korábban elképzelhetetlenek voltak, hiszen a pácienseknek már nem kell minden egyes mérésért vagy kezelésért felkeresniük az orvosi rendelőt.

https-borsodfestek.hu - 2025 február - Cikk4

Az otthonunk a saját stílusunk tükre

A beltéri falak megjelenése, stílusa mind hozzájárulnak a hangulatunkhoz, illetve árulkodnak a személyiségünkről, de még a kulturális háttér is szerepet játszik.

httpsalomszuszek.hu - 2025 február - Cikk4

Milyen gyerekágyat válasszunk?

Az elmúlt években egyre népszerűbbé váltak a népi motívumokkal díszített gyerekágyak, amelyek nemcsak esztétikailag különlegesek, de a hagyományos kultúrát is becsempészik a gyerekszobába.