Az alvásra mindenkinek szüksége van, azonban, ha valaki túl sokat alszik, annak is lehetnek káros hatásai.

 Bár a túlalvás nem kap akkora nyilvánosságot mint az alváshiány, hátrányai hasonlóképpen nyomot hagynak egészségünkön.

Cukorbetegség

Egy 9000 fő részvételével végzett vizsgálat szerint az alvás és a cukorbetegség között szoros kapcsolat áll fenn. A diabétesz kialakulására 50%-kal nagyobb az esély azoknál, akik napi 9 óránál többet töltenek alvással.

Elhízás

Egy 6 éven át végzett vizsgálat eredménye azt mutatja, hogy azok, akik rendszeresen a kelleténél több időt töltenek alvással, nagyobb eséllyel híznak el válnak túlsúlyosakká. Még azokra is érvényes ez, akik egészségesen táplálkoznak és rendszeresen mozognak. Ha szeretnéd megőrizni a súlyod, jobban teszed, ha időben felkelsz!

Fejfájás

A túl sokat alvók gyakrabban szenvednek fejfájástól. A túl sok alvás hatással van az agyban a neurotranszmitterekre, a szerotoninra is. Ha napközben túl sokat alszunk, ám éjjel csak keveset, reggel szinte biztos, hogy fejfájással fogunk ébredni.

Kapcsolódó cikk

Hátfájás

Ha túl sok időt töltünk az ágyban, a hátfájás csak rosszabb lesz. Helyette mozogjunk és legyünk aktívak, így szabadulhatunk meg a fájdalomtól leghamarabb.

Szívbetegség

72.000 nőt vizsgáltak és azt figyelték meg, hogy akik napi 9-11 órát aludtak, 38%-kal nagyobb eséllyel lettek szív- és érrendszeri betegségek áldozatai. Bár a kutatók ennek okát még nem tudták megtalálni, annyi biztos, hogy a szívnek nincs többre szüksége napi 8 óra alvásnál.

Depresszió

A depresszió egyik kiváltó oka lehet az álmatlanság. Ugyanakkor a túl sok alvás is 15%-kal növeli a depresszió kialakulásának valószínűségét. Akinél már eleve fennáll ez a betegség, annak is ellenjavallt a túl sok alvás, mert csak rontja az állapotot, hátráltatja a felépülési folyamatot.

Stroke

Egy vizsgálatban 11 éven át kísértek figyelemmel embereket, akik napi 8 óránál többet aludtak. Megállapították, hogy náluk 46%-kal nagyobb az esélye a stroke-nak, mint azoknál, akik egészséges időt töltenek alvással. A túl sok alvás figyelmeztető előjele is lehet a stroke-nak.

Glükóz intolerancia

A glükóz tolerancia azt mutatja meg, hogy szervezetünk hogyan képes feldolgozni a cukrokat. Ha intolerancia áll fenn, megnő az esélye a 2-es típusú cukorbetegségnek. Egy vizsgálat szerint azoknál, akik a kelleténél többet aludtak, nagyobb eséllyel alakult ki ez a probléma éppúgy, mint a túl keveset alvóknál.

Halál

Rémisztően hangzik, de attól még igaz, hogy a rendszeresen túl sokat alvóknál nagyobb az elhalálozás esélye. Kutatók szerint ennek oka ugyanaz lehet, mint a depressziónál. Az egészséges mértékű alvás – napi 8 óra – tehát elengedhetetlen az egészséges élethez.

A cikk a Bright Side angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet