Amanda Doll angoltanárt múlt hét pénteken letartóztatták, és egy 15 éves gyermek megerőszakolásával vádolják, aki annak az iskolának a diákja volt, ahol dolgozott.

Az észak-karolinai Johnson megyei seriff hivatalának képviselői egy diák megerőszakolásával gyanúsítják Amanda Doll angoltanárnőt, akit egyszer az év tanára díjra jelöltek, írja DailyStar.

Szeptember 6-án megjelent a bíróságon, ahol 1 millió dollár (közel 400 millió forint) óvadék megfizetése helyett őrizetben maradásra kötelezték.A bíró férje és gyermekei könyörgése ellenére megtagadta az óvadék csökkentését.
A kerület honlapja szerint az év elején a 37 éves nő egyike volt annak a 33 JCPS-tanárnak, akiket jelöltek a tankerület első év tanára díjra.

A bírósági tárgyalása szeptember 22-én folytatódik.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet