Ambrus Attila úgy döntött, adománygyűjtést indít, és a bevételt elosztja Berki Krisztián két lánya között.

Ambrus Attila és Berki Krisztián annak idején együtt szerepeltek, majd nyerték meg az Ázsia Expresszt, és egy közös könyvet is írtak az élményről. A kiadótól fejenként ezer példányt kaptak saját értékesítésre, írja168.

Mindkettejük példányait Ambrushoz kézbesítették, de Berki sosem jött el értük, hiába emlékeztette rá többször is a néhai viszkis. A saját részén már régen túladott, de Berki példányai továbbra is érintetlenek, Ambrus ezen szeretne most változtatni.

Úgy döntött, eladja Berki példányait, és a befolyt összeget az elhunyt médiaszemélyiség lányainak adja. Darabját 3000 forintért árulja, így összesen 3 millió forintot szeretne összegyűjteni, amelyet egyenlő arányban akar elosztani a két félárva között. 

Nincs könnyű dolgom, mert Krisztiánt nagyon sokan nem szeretik. Aki eddig megvette a könyvet, inkább a rám való tekintettel, vagy azért, hogy segítsen a félárván maradt kislányain.

“Ilyen tempóban, úgy számolom, jövő őszig sikerül mindet eladnom, és átutalni a kislányoknak a pénzt. A feleségem már tervezi, hogy Pamelával és Mazsival is felveszi a kapcsolatot, hogy egyeztessünk a pénz küldésének részleteiről” – vallotta be Ambrus.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet