Amy Kupps volt tanárnőnek egy részeg egyéjszakás kalandja volt, és másnap reggel jött rá, hogy a férfi a diákja volt, amikor "Miss Kupps"-nak szólította.

A 33 éves, észak-karolinai Amy Kupps korábban otthagyta tanári állását, hogy OnlyFans-modell legyen, írja a DailyStar.

Egy barátokkal átmulatott éjszaka után hazavitt egy fiatal férfit, aki “Miss”-nek szólította, de nem gondolt róla sokat. Aztán a férfi másnap reggel megkérdezte, hogy emlékszik-e rá. Ekkor mondta el, hogy egykor a tanítványa volt.

Hadd fogalmazzak tisztán: fogalmam sem volt róla, hogy egykori diák, és ha tudtam volna, nem mentem volna haza vele. 2016-ban a tanára voltam, amikor 16 éves volt, most 22 éves

– jelentette ki Kupps. 

Azt tervezte, hogy minden kapcsolatot megszakít a férfival, de ez meghiúsult, mikor pár héttel később megtudta, hogy teherbe esett a kaland után. Mivel a nő hívő katolikus, az abortusz nem jött szóba neki, de a férfi még nem áll készen egy gyerekre, így megegyeztek, hogy az OnlyFans-modell egyedül fogja nevelni a gyereket, és ha a fiú készen áll rá, találkozhat majd a babával.

Elmondása szerint a terhesség a munkáját sem zavarta meg. Kupps folyamatosan edz, és hiába hathónapos terhes, alig látszik rajta, azt leszámítva, hogy megnőttek a mellei, aminek nagy hasznát vette erotikus modellként. 

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet