Budapest egyik exkluzív esküvői szalonja működött abban a lakásban, ahol a sztártáncost inzultus érte.
Egy Budapest szívében található lakásban inzultálták Andrei Mangrát, aki így a Dancing with the Stars legutóbbi adásában vállalt szereplését, Szabó Zsófi oldalán, kénytelen volt lemondani.
A klasszikus, gangos pesti bérház egyik szépen felújított lakásában érte a támadás, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Kapcsolódó cikk

A lakás korábban egy városszerte ismert és kedvelt esküvői szalonnak adott helyet, ahol többek között menyasszonyi ruhák kölcsönzését és esküvői fotózást vállaltak.
Vendégköre elismerően nyilatkozott a szalonról, megemlítve az udvarias, figyelem kiszolgálást. Különlegességekben nem volt hiány, ezek közé tartozott egy egyenes szabású, gyönyörű, csipke menyasszonyi ruha.
A vállalkozás 2019-ben, 19 éves működés után bezárta üzletét. Döntésük háttere nem ismert, mindenesetre tény: ebben az időben váltott tulajdonost az exkluzív lakás.
A tulajdoni lapból kiderül, 1996-ban már bemutatóteremként, majd üzletként hasznosították, a cégiratok pedig azt mutatják, hogy öt évvel ezelőttig a szalonnak adott helyt a 109 négyzetméteres ingatlan. A bezárás után néhány hónapra, 2020 februárjában az addig végig magyar tulajdonban álló lakás ázsiai kézbe került.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.