Armin Papperger esete mintaként szolgált a védekezés megszervezéséhez

A mostani riasztások közvetlen előzményének tekinthető az az összehangolt amerikai és német hírszerzési művelet, amellyel sikerült meghiúsítani az Armin Papperger ellen tervezett orosz merényletet. A Rheinmetall vezérigazgatója kiemelt célponttá vált a hadianyag-gyártás felpörgetése miatt, miközben a német vállalat a régióban, köztük a zalaegerszegi harckocsigyár üzemeltetésével is meghatározó szereplővé lépett elő.

A korábbi tapasztalatok miatt a német kémelhárítás külön felvette a kapcsolatot a védelmi cégekkel, és határozottan javasolta fegyveres magán-személyvédelmi csapatok szerződtetését. A hatóságok jelzései nyomán az európai hadiipari cégvezetők az elmúlt hat hónapban megerősítették a védelmi intézkedéseket, amely a menedzsment nemzetközi utazási protokolljainak szigorítására is kiterjed.

A jelzések szerint kisebb cégek vezetői, főleg a drónokat és drónalkatrészeket gyártó üzemek igazgatói is célpontok lehetnek, és több cégvezető a biztonsági szervek tanácsára jelentősen megerősítette a személyi védelmet – ismertette a Szeretlek Magyarország.