Október 5-én folytatódott Árpa Attila drogügyének tárgyalása, amin a színész is elmondta vallomását.

Árpa Attilát a hét vádpontból már csak kettővel vádolják: kábítószer-fogyasztással és drog elérhetővé tételével mások számára (ez nem egyenlő a kereskedelemmel), írja a Blikk. A vád szerint 2019 márciusában több ismerősét bízta meg azzal, hogy vásároljanak kábítószert, és hozzák el egy nála rendezett összejövetelre.

Az elsőrendű vádlott továbbra is bűnösnek vallotta magát, és azt állítja, hogy a színész az egyik legsűrűbb vevője volt, és rendszeresen vásárolt tőle nagy tételben kokaint. Árpa nem ismeri el bűnösségét egyik vádpontban sem, és azt elismeri, hogy fogyasztott drogokat, és vásárolt is az elsőrendű vádlottól, de csak fogyasztási célból.

Állítása szerint az összejövetelek nem drogfogyasztásra voltak szervezve, és sem ő, sem mások nem kínálták egymást kábítószerekkel. Azt is részletezte, hogy nem voltak csíkok az asztalon, és ha lettek is volna, azonnal közbelépett volna, mert az ilyesmi tönkretehetné a karrierjét és a hírnevét.

A színész azt is felidézte, hogy azon a partin, amin rátörték az ajtót a rendőrök, egyik résztvevőnek sem volt korábban drogügye, senki sem kínált meg senkit kábítószerrel, és a drogkereső kutyák három órán át kutatták át a házat, de semmit sem találtak. Úgy véli, hogy egy boszorkányüldözés áldozata, és nem azért van itt, mert drogkereskedő lenne.

A harmad- és negyedrendű vádlott nem kívánt vallomást tenni, így a tárgyalás lezárult, október 7-én folytatódik.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet