A Nagy Ő adásából kiderült, szinte az összes versenyző megcsalta már a párját.

Árpa Attilának van min aggódnia, ugyanis kiderült, a Nagy Őben az ő kegyeiért versenyző hölgyek közül majdnem mindenki félrelépett már, írjaBlikk.

A versenyzőknek Lékai-Kiss Ramóna tette fel a kérdést, hogy kivel fordult már elő, hogy hűtlen volt. 

A lányok többsége egyből bevallotta, hogy megesett már, de volt olyan is, aki vonakodott a vallomás előtt. 

Az egyik versenyző, Orsi el is mesélte a történetet, és elárulta, fiatal volt, nagyon szerette a párját, de az nagyon rosszul bánt vele, és képtelen volt elhagyni, így végül amikor megjelent egy másik férfi, aki gyengéden bánt vele, akkor engedett a kísértésnek.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet