„Minden terrorizmus forrása valamilyen idealizált eszme. Teljesen mindegy, milyen eszméről van szó, a hangsúly az abszolutizáláson van” – mondja az Oscar-díjas Michael Haneke filmrendező. A fehér szalag címen Ascher Tamás rendezett előadást a Katona József Színházban.

Gyerekmese bűnügyi köntösbe öltöztetve. Az 1910-es években játszódó rejtélyes történetek mozaikjait a német falu jószándékú tanítója, Christian Friedl próbálja összeilleszteni. Az Oscar-díjas Michael Haneke filmrendező műve alapján Ascher Tamás rendezett előadást A fehér szalag címen.

Ascher Tamás A Fehér Szalag Katona József Színház
Ascher Tamás: A Fehér Szalag / Katona József Színház / Fotó: Horváth Judit

Noha Christian Friedl megpróbálja összeilleszteni a gyanús esetek adta mozaikdarabokat, ám arra ő sem számít, hogy a furcsa történések az egész falu életét felforgatják.

Évadot zárt a Katona – kiderültek a jövőre tervezett bemutatók

A 2018/19-es színháziévadban a budapesti Katona József Színház három játszóhelyének 727 előadását összesen mintegy 130 ezer néző látta, az előadások idén is átlagosan 108%-os nézettséggel mentek. Az évadzáró társulati ülésen a hagyományoknak megfelelően átadták a belső művészeti elismeréseket. A legjobb, harminc mondatnál kevesebb szöveggel járó alakításért megítélt PUKK-díjat Bodná r Erika kapta a Rozsdatemetőben nyújtott játékáért.

A darabot október 12-én, az idei első nagyszínpados bemutatóra kerül sor.

Ascher Tamás A Fehér Szalag Katona
Ascher Tamás: A Fehér Szalag / Katona József Színház / Fotó: Horváth Judit

A darabra ezen a linken igényelhetsz jegyet.

Alkotók

Fordította: Szeredás András
Színpadra alkalmazta: Enyedi Éva

Szereplők

Bezerédi Zoltán, Friedenthal Zoltán m.v., Bányai Kelemen Barna, Fullajtár Andrea, Bata Éva m.v., Mészáros Blanka, Rajkai Zoltán, Veszelovszki Janka e.h., Takátsy Péter, Dankó István, Vizi Dávid

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.