A divatszakma Magyarországon egy igen szűk réteget jelent. Ha valaki nincs a tűz közelében, nehezen lát bele, sőt talán nem is nagyon hall róla, hogy mi történik ebben a körben. Liziczai Rékának divatfotósként sikerült elhelyezkednie a szakmában, így belülről látja az aktuális helyzetet. A lokális problémák mellett Réka mesélt nekünk a divatfotózás sajátosságairól és személyes tervekről is.
ContextUs: A munkáidat végignézve azt látom, hogy elsősorban a divatfotózás területén mozogsz. Mi vezetett oda, hogy ennél a műfajnál állapodj meg? Egyáltalán: beszélhetünk megállapodásról?
Megállapodásnak nem mondanám, ugyanis számomra mindig is egyértelmű volt, hogy ez az irány érdekel, más terület szóba se jött. Autodidakta módon kezdtem el képezni magam pár évvel ezelőtt, minden információt az internetről szedtem össze. A fordulópontot az jelentette, amikor találkoztam a későbbi csapatom tagjaival. Szabó Mazsola fodrásszal és Schneider Anna sminkessel stábként tudtunk együtt dolgozni, olyan szolgáltatást nyújtani, ami elkezdte bevonzani a megrendelőket. Eddig a pontig csak a barátnőimen gyakoroltam, innentől kezdve viszont egyik munka hozta a másikat, és végül hamarabb kezdtem el profi szintre jutni, mint ahogy bekerültem az egyetemre.
ContextUs: Mennyire rugalmas ez a műfaj? A szabad kéz ez esetben mennyire jelenti a szó szerinti értelmezést?
Az esetek döntő többségében a munkaadók rugalmasok, és szinte teljesen szabad kezet kapok. Ez valószínűleg azért van, mert mielőtt kiválasztanak engem egy projektre, látják a munkáimat, a stílusomat, és ez alapján döntenek. Megbíznak bennem, ami jó, mert számomra csökkenti a stresszt. Ugyanakkor minden esetben nagyon alaposan felmérem az igényt, mert bár szabad kezet kapok, mégis a végeredménynél gyakran kiderül, hogy azért volt valami alap elképzelés. Ezt érdemes már az elején kipuhatolni és ahhoz tartani magamat a munka során.
Általában a megrendelőknek sokkal nehezebb azon a vizuális nyelven kommunikálni, amit én a munkám során használok. Ezért a legtöbb esetben mood boardokat, képeket, különböző inspiráló anyagokat küldenek nekem és én ebből indulok ki. Ez is olyan dolog, amihez gyakorlat kell. Régebben sokkal nehezebben hangolódtam rá a megrendelői elképzelésekre, ma már egy vegyesebb inspirációs anyagból is könnyen ki tudom hámozni, mit is várnak el tőlem.
ContextUs: Vannak tervezők, akikkel többször dolgoztál már együtt?
Vannak, és nagyon örülök neki, hogy egyes tervezőkkel évek óta dolgozom együtt és még mindig engem választanak az újabb kollekcióik kampányfotózásához. Büszke vagyok ezekre a kapcsolatokra, mint például a Celeni, Tamara Toth vagy Siető Linda.
ContextUs: A modelleket te választod ki egy-egy munkához, vagy a tervezők saját modellekkel dolgoznak?
Ez is tervezőfüggő. Sokszor tőlem kérnek tanácsot, hogy tudok-e ajánlani konkrét személyt vagy ügynökséget. Örülök, amikor ezzel kapcsolatban kikérik a véleményemet, mert ha valaki ragaszkodik például egy modell ismerőshöz, aki nem feltétlenül illeszkedik az elképzelt hangulathoz, koncepcióhoz, az megnehezíti a projektet. Ilyenkor általában megpróbálok finoman hatni a megrendelőre.
ContextUs: Egy interjúban azt nyilatkoztad, hogy bár rákészülsz egy-egy fotózásra, végül általában inkább improvizálsz. Mit jelent a rákészülés, van-e egy bevált módszer számodra?
Igen, a kapott anyagok mentén vagy azon felül én is utána szoktam járni, hogy az adott elképzelésből mit lehet kihozni. A Youtube és a Pinterest állandó eszközeim a felkészülés során. Ha például van egy konkrét kérés/elképzelés a fényviszonyok megoldására, akkor a megfelelő Youtube-videók nagy segítséget tudnak nyújtani.
Persze a fotózás során sok minden másképp alakul. Gyakran ott látom először élőben a ruhákat, kiegészítőket, és ott derül ki, hogy amit fejben elképzeltem, a gyakorlatban nem működik. Ilyenkor improvizálok.
ContextUs: Hogyan menedzseled magad például a social media platformjain? Milyen más lehetőségek vannak?
Tudatos social media felhasználónak tartom magamat, két éve azért vásároltam okostelefont, hogy az Instagram-oldalamat könnyen tudjam kezelni. Akkor azt láttam, hogy önmagában a Facebook oldal már nem elég, inkább az Instagramban van a jövő. Utána olvastam különböző felhasználási tippeknek, például, hogy milyen napszakokban érdemes posztolni, vagy hogyan lehet minél több követőt bevonzani. Abban az időben ezt nagyon komolyan vettem, ma már inkább rutinszerűen kezelem az oldalamat. Elsősorban ezen a platformon publikálom a munkáimat, a Facebook mára háttérbeszorult. Az Instagramon keresztül több emberhez jutok el, és ez generálja a munkákat, tehát nagyon fontosnak tartom, hogy időt és energiát fektessek bele.
A másik nagyon fontos felület a Behance. Ez egy online portfóliós oldal, ahol rengeteg tehetséges fiatal publikálja a munkáit. Ebben az esetben komolyabban szűröm, hogy mit töltök fel, tehát csak a komolyabb projekteket vagy a kiemelkedően jól sikerült munkákat osztom meg.
ContextUs: Ha valaki rákeres a nevedre Facebookon, csak a szakmai oldaladat fogja megtalálni. Miért döntöttél úgy, hogy a személyes oldaladat titkosítod?
Ez egy komolyodási folyamat egyik lépése volt számomra. Facebookon már korábban szétválasztottam a személyeset a munkától, de Instagramon még két éve is egy oldalt menedzseltem. Akkoriban még nem éreztem az elkülönítés fontosságát. Később azért döntöttem a szakmai oldal bevezetése és a személyes oldal elrejtése mellett, mert azt szeretném, hogy az emberek előbb a munkáimat találják meg és ne a macskámról készült képeket.
ContextUs: Mennyire nehéz talpon maradni a magyar divatfotó szakmában? Van jelentős különbség a külföldi szférához képest?
Alapvetően nagyon nehéz. Egy átlag magyar ember megélhetési problémákkal küzd, tehát a divat az egyik utolsó dolog, amire rendszeresen, nagyobb összeget tud áldozni. Ennek köszönhetően nem éri meg befektetni, pénzt áldozni a szakmára. Amíg ez a helyzet fennáll, addig a szakma meg van bénítva. A legtöbb tervező nem tud megélni Magyarországon. Nagyon kevesen vannak, akik igen és fizetőképesnek nevezhetőek, mert eleget tudnak termelni. Ha nincs elég fizetőképes tervező, akkor egy divatfotós nem tud kinek dolgozni.
Gyakorlatilag egy kis mederben forog a szakma, ami kezd kiszáradni.
De egyre több fiatal kezd érdeklődni a divat különböző irányzatai iránt. A social media felületeken azt látom, hogy egyre több ember mozgolódik ezeken a területeken, mint a fotózás, styling, brandek, divat, kiegészítők, stb., nagyon sok tervezővel lehet találkozni. Mivel itthon nagyon kicsi az a réteg, aki erre pénzt tud fordítani, ezért a rengeteg szakmabelit nem bírja el az iparág.
Nekem szerencsére mostanra sikerült eljutnom arra a szintre, hogy a fotózásokon kívül nem kell más munkát vállalnom. Büszke vagyok rá, hogy abból tudok megélni, amit szeretek csinálni.
ContextUs: Mit gondolsz, milyen lépésekre lenne szükség, hogy Magyarország felzárkózzon a nyugathoz?
Talán ha az ország pénzügyi helyzete javulna, az segítene. Ez egy nagyon leegyszerűsített válasz, de a divatszakma szempontjából az a lényeg, hogy az átlagember léte legyen olyan szinten, hogy tudjon pénzt áldozni a designer termékekre. Hiába van rengeteg tehetséges tervezőnk, ha a munkáikat nincs kinek eladni.
ContextUs: Van olyan pont, amikor a fotós „hátra dőlhet”, mert a felépített kapcsolatok és ismertség kiszolgálja vagy mindig küzdeni kell a munkákért?
Nem vagyok az a típus aki hátradől. Sajnos a szakma nem tud annyi munkát adni, hogy nyugodtan hátradőljek, mert nem jönnek a munkák maguktól. Hiába vannak meg a kapcsolatok, az nem jelent annyi embert, hogy folyamatosan legyen munka magától.
A social media nagyon fontos ebből a szempontból, azt kell nagyon pörgetni és remélni, hogy lesz munka (nevet).
ContextUs: Te hol képzeled el a hosszútávú jövőt?
Abszolút gondolkozom külföldi munkavállalásban, bár szívem szerint annak örülnék, ha itthon is meglennének azok a lehetőségek, amik kint. Nagyon szeretek a hazai szakmabeliekkel együtt dolgozni, és nem szívesen válnék meg ettől a körtől. Ugyanakkor érzem, hogy a magyarországi határok hosszútávon szűkösek.
ContextUs: A divatfotózás előtt/mellett milyen projekteken dolgoztál még?
A MOME előtt nem igazán próbáltam ki más területeket, nem kísérletezgettem. Persze nekem is becsúszott egy-egy esküvő vagy babafotózás, de metódusukban ezek is inkább a divatfotóhoz hasonlítanak.
Most az egyetemen rá vagyok kényszerülve, hogy számomra teljesen új területeket is kipróbáljak és ez sokszor nagyon nehéz. Mindig is a divatfotó érdekelt és nehezen lépek ki ebből a műfajból. Volt olyan egyetemi projekt, amit a divatfotó nyelvén dolgoztam fel, ami persze a tanáraimnak nem tetszett, hiszen nem léptem ki igazán a komfortzónámból. Úgy érzem, mintha újra kéne tanulnom a szakmát, és egy teljesen más gondolkodásmódot elsajátítani.
Ami viszont nagyon jó, hogy az osztálytársaim nagy része nem a divatszakmából merít, ez jó inspiráció.
ContextUs: Azt hallottam, hogy belekóstoltál a másik oldalba is, tehát modellként is dolgoztál. Azzal, hogy fotós fejjel tudod, mit várnak el a kamera másik oldalán, megkönnyítetted a fotós kolléga munkáját?
Ez úgy indult, hogy én eredetileg modellkedni szerettem volna, csak nem voltak meg az adottságaim, nem nőttem túl nagyra (nevet). Így végül a másik oldalon kezdtem el keresgélni az utamat.
Ettől függetlenül néha egy-egy fotós ismerős megkér, hogy álljak modellt neki, de sajnos komolyabb munkáim nem voltak ezen a téren.
Mindkét oldalt nagyon élvezem és mindkét oldalon profitáltam ebből a gyakorlatból. A modellek, akikkel együtt dolgozom, javarészt fiatal, pályakezdő lányok. Nagyon sokat segít, hogy ismerem az ő szemszögüket, és tudok mondani, sőt mutatni nekik különböző trükköket.
ContextUs: Mennyire befolyásolnak az aktuális divatirányzatok?
Folyamatosan nyomon követem és válogatok, hogy mi az, amit hozzáadok a saját munkáimhoz, stílusomhoz, és mi az, amit nem érzek magaménak. Így gyúrom össze az újdonságokat a saját elképzeléseimmel.
ContextUs: Jelenleg mi az, amit magadénak érzel, és követsz is?
Nehéz megfogalmazni, de talán inkább a klasszikus stílus követői közé sorolom magamat. Szeretem a letisztult vonalakat, a minimalista formavilágot, viszont gyakran vegyítem vadabb elemekkel.
ContextUs: Mikortól nevezhető valaki profinak? Egyáltalán: milyen magatartás szükségeltetik hozzá?
Ha visszagondolok az elmúlt évekre, hogy én hogy álltam a dolgokhoz, akkor azt mondanám, hogy az alázat nagyon fontos tulajdonság. Alázat a szakma és az emberek iránt, a korrektség és a kitartás. Voltak pillanatok, amikor azt éreztem, hogy nem tudok előrelépni és nincs sikerélményem vagy csak simán nagyon elfáradtam. Szerencsére akkor sem álltam le és végül sikerült túljutnom az akadályokon.
Ez a szakma kétarcú: van egy szép és kedves része, viszont van egy sötét oldala is, amiben az emberek eltiporják egymást.
A magam esetében azt gondolom, hogy nincs választásom. Annyira szeretem a divatfotózást, hogy rákényszerít, ne álljak le és csináljam.
