Atomik néven kerül majd piacra az a vodka, amelynek összetevői a csernobili katasztrófa helyszínéről származnak, írja a DesignTaxi.

A tudósok összeállítottak egy olyan kézműves vodkát, amelyet a csernobili atomkatasztrófa miatt enyhén szennyeződött rozsból és desztillált vízből állítanak elő.

Csernobil
A Zónán Belül Dolgozók A Katasztrófa Után / Fotó: The Irish Times

A BBC szerint az új „atomvodka”, az Atomik a zónában aratott növényekből készült, és a hosszú évek kutatási eredménye szerint a terület túlélte a katasztrófát. A kutatócsoport vezetője, Smith professzor elmondta a BBC-nek, hogy a bevételből származó nyereséget a térségen az 1986-os katasztrófa sújtotta területen élő közösségek támogatására ajánlják fel.

A professzor mindenkit megnyugtatott, hogy a vodka semmivel sem rádióaktívabb, mint bármelyik más vodka, annak ellenére, hogy szennyezett területről származik. Ezt a Southampton Egyetem tudósai is igazolták.

“Az alkohol teljesen tisztának bizonyult és „minden a határérték alatt volt” – jelentette ki a professzor. Az Atomik projekt bebizonyította, hogy a lezárt zóna termékenyen használható és nem szüksége elkerülni a múltja miatt.

Csernobil morálisan még nem készült fel a turisták fogadására

Ami 1986-ban történt Csernobilban és a közeli városban, Pripyatban, senki nem felejti. A világ egyik legnagyobb katasztrófája, amit négyes számú reaktor felrobbanása okozott, számos ártatlan életet követelt. Még évekkel később is voltak halálos esetek, miután a sugárzás miatt rengetegen kaptak rákos megbetegedést, nem beszélve a többi káros következményről.

Már harminc év telt el a katasztrófa óta emlékeztet a professzor.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Úgy gondolom a legfontosabb dolog a területen a gazdasági fejlődés, nem pedig a radioaktivitás, a helyet lehet használni mezőgazdasági tevékenységre[/perfectpullquote]

– tette hozzá a tudós.

via GIPHY

A Soho’s Bar Swift egyik mixerje meg is ízlelte az Atomik névre elkeresztelt italt és úgy vélte sokkal gyümölcsösebb az aromája, mint a hagyományos, krumpliból készült vodkáké. Szerinte nyugodtan készíthető belőle a klasszikus vodka-martini és pezsgővel is jól keverhető.

Atomik Csernobil Vodka
A Limitált Kiadású Atomik-Vodka / Fotó: Focustech

A tudósok egyelőre csak egy palackkal készítettek a különleges italból, de terveik szerint még ebben az évben ez a szám eléri az ötszázat.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

goballoon.hu - 2024 július - LinkMarketing - 6

Felkészülés a hőlégballonos repülésre

Ma már nem úgy készülünk egy hőlégballonos sétarepülésre, mint a 2019-ben megjelent “A hőlégballon” című film szereplői, akik az NDK-ból próbáltak megszökni egy ilyen légijárművel.

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.