Kasza Tibi műsorában kellemetlen pillanatot okozott Aurelio, aki a közönség füle hallatára beszólt a műsorvezetőnek. Bár – bevallása szerint – csak viccelni akart, a stúdióban mégsem nevetés, hanem csend volt a reakció. A határt átlépő megjegyzés után azonban folytatódott a játék.
Aurelio az utóbbi időben több műsorban is feltűnt, ahol különböző képességeit tudta megcsillogtatni, így A Nagy Duettben és a Farm VIP ötödik évadában is szerepelt, most pedig a Szerencsekerék legutóbbi adásában bukkant fel, ahol átlépett bizonyos határt – vette észre a Femina.
A villámjáték során különböző témakörből rejtenek el mondásokat, amelyeket a játékosoknak betűk megtippelésével kell kitalálniuk. A harmadik feladvány témaköre az „Elmeroggyant” volt, és Aurelio első tippje nem kis meglepetést okozott.

Kapcsolódó cikk

“Vágjunk is bele! Én bemondom, hogy K mint Kasza Tibi” – mondta a valóságshow-sztár.
Noha a mondatot poénnak szánta, a műsorvezető és a jelenlévők egyáltalán nem nevettek rajta, sőt, a stúdióban egy pillanatra megfagyott a levegő.

Kapcsolódó cikk

Ezek után azonban folytatódott a játék. A megoldás végül a „Nesze semmi, fogd meg jól” lett, és mire a megfejtés megszületett, már el is feledkeztek Aurelio beszólásáról.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

kapu tibor leszallt leszallas hazateres

Kapu Tibor hazatért a Földre

Nem egészen egy nappal a Nemzetközi Űrállomásról való lecsatlakozás után érte el a földfelszínt a Kapu Tiborékat szállító Crew Dragon kapszula. A magyar űrhajós immár földi levegőt szív, a hazatéréssel lezárult a történelmi űrrepülés.