Meghalt Barbara Windsor, a Folytassa, Doktor! színésznője
A 83 éves színésznő férje, Scott Mitchell elmondta, hogy a korábban rákbetegségen is átesett.

A német X-Faktornak nem indult új évada.
Sokan viszont visszaélnek a videómegosztó adta jogi kiskapukkal.
Egyelőre nem reagált a csatorna.
Várhatóan jövőre érkezik a film.
Eredetileg már kedden kipróbálták volna a prototípust.
Kvázi adomány okán készítette el a luxusékszerés a hűséges vásárlói egyikének.
Bartók Péter Bartók Béla második feleségétől, Pásztory Edithtől született gyermeke, mérnök.
A britek elkezdték a koronavírus-vakcina (Pfizer-Biontech) beadasát, ám két jelentkezőnél allergiás reakció lépett fel.
Az egyetlen dél-koreai rendező, aki díjat hozott el Európa három legjelentősebb filmfesztiváljáról, Velencéből, Berlinből és Cannes-ból.
15 százalék nem tudta eldönteni, hogy beoltatná-e magát egyáltalán.
A színész szerint a vádak csak egy része nem igaz.
A képregény januárban induló új sorozata a jövőben játszódik, amikor az eredeti Batman, a fehér milliárdos Bruce Wayne halott.
13 kilónál jelzett a szervezete.
A hatóság szerint nem jutottak ki sugárzó részecskék az erőműből.
Pécs után néhány megállót majd Budapesten is megkarácsonyosítanak.
Az ENSZ-jelentés megvizsgálta a kormányok vállalásait is a kibocsátás visszafogására.
Hátraszaltót akart.
Ezekről az ügyekről a jövő héten dönt a parlament.
December 9-től indul a “hajtóvadászat”.

Úgy tűnik, menthetetlenül beköszöntött a nyár minden szépségével és ódiumával együtt. Természetesen most még nincs részünk rekkenő hőségben, amikor legszívesebben egész napra elbújnánk az árnyékos lakásunk hűvösében, de hamarosan ennek is itt lesz az ideje.
Egy riasztó sokkal magasabb szintre tudja emelni a védelmet az otthonunkban, a biztonságérzet fokozásával pedig nyugodtabban hajthatjuk álomra a fejünket, még abban az esetben is, ha éppen egyedülálló nőként élünk.
Bár a szorongásban szenvedő emberek mindegyikére jellemző a túlzott feszültség és nyugtalanság érzése, a betegségnek olyan különböző típusai léteznek, amiket felsorolva, árnyaltabban láthatjuk, mi is a különbség az egyes altípusok és tüneteik között.
Így tudatták a rajongókkal.
El se hiszed, hogy igaz.
Ha egy szöveget meg akarunk érteni, elolvassuk, ha egy nyelvet meg akarunk tanulni, veszünk egy nyelvkönyvet, vagy elmegyünk egy tanfolyamra.