Dél-Koreában minden évben kétszer, mindössze 1 órára megnyílik a tenger
A helyi legenda szerint egy Bbyong nevű nő imádkozott a tenger istenéhez.

Független magazin — 2016 óta
Szerző
A helyi legenda szerint egy Bbyong nevű nő imádkozott a tenger istenéhez.

Forró bikinis képekkel jelentkezett be Athénból.

Sokkoló röntgen: kést találtak a férfi testében.

Csillagászok izgatottan várják: Fekete Hold borítja sötétbe az eget.

Igazi kuriózum, ami a Strand Fesztiválon történt a Balaton mellett.

Varga Viktor hiába üzengetett Istenes Bencének, utóbbi kőkeményen kiütötte az előadót.

Árpa Attila először tavaly tavasszal mutatkozott ismét a vörös szőnyegen a rég-új párjával, Czakó Alexandrával, akivel korábban is együtt volt.

Demjén Ferenc nemrégiben az otthonában combtörést szenvedett, és műtéti beavatkozásra volt szüksége.

Június 18-tól minden szerdán dupla részekkel érkezett az Exek csatája az RTL+ Premiumra, ahol kezdetben nyolc egykori celebpár harcolt a 40 milliós fődíjért.

Néhány héttel ezelőtt derült ki, hogy Stohl András házassága zátonyra futott, majd rekordgyorsasággal jött a következő hír, amely szerint idén őt próbálják meghódítani a nők A Nagy Ő című műsorban.
