Orosz-ukrán háború: Segélyosztás közben lőttek le egy ukrán polgármestert
Hősként halt meg helyi tudósítások szerint.

Vlagyimir Putyin elnök eddig – többek között – Ukrajna nácitlanításáról beszélt, a Kreml most konkrét követelésekkel állt elő.
Magyarország is felkerült az orosz kormány által hétfőn jóváhagyott, Oroszországgal szemben barátságtalan országok és területek listájára.
Az Európai Bizottság elnöke hétfőn délelőtt Brüsszelben, Mario Draghi olasz miniszterelnökkel folytatott tanácskozása előtt tartott sajtótájékoztatójukon.
“Azt gondolom, hogy amit a háború után Mariupolban találunk majd, szörnyű lesz, és ott van még Odessza, aztán Kijev is” – mondta.
Háborúellenes fotókat is megosztott a plébánia oldalán.
A személyzetnek “engednek”, mert szükségük van a szakszerűségre.
Úgy véli, a háború őrültség.
Odessza bombázása elkerülhetetlen?
Az ukrán csapatokat is dicsérték.
Vlagyimir Putyin egyik legnagyobb belföldi ellensége, Alekszej Navalnij csapata készített felvételeket.
Romlik az orosz invázióban résztvevő fehérorosz katonai erők harci morálja, lemondott a vezérkari főnök.
Minden a terv szerint halad szerinte.
Helyi politikus képeket is készített.
„Rákos gyerekeket használnak fel, hogy háborús propagandaposztereket készítsenek. Hova lehet még süllyedni?” – kommentálta a hírt Christo Grozev, a Bellingcat oknyomozója.
Minden gabonakivitelt még ma betilt a kormány az Ukrajna ellen indított orosz háború okozta áremelkedések miatt.
A hátizsákjában ott volt az útlevele, a kezén pedig egy telefonszám szerepelt, aminek köszönhetően megtalálták a rokonait.
Az orosz-ukán háború közepén egészen szürreális törvényt írt alá Vlagyimir Putyin orosz elnök.

Felkavaró tartalom.
Megdolgoztunk érte.
A hátizsákjában ott volt az útlevele, a kezén pedig egy telefonszám szerepelt, aminek köszönhetően megtalálták a rokonait.
Az orosz-ukán háború közepén egészen szürreális törvényt írt alá Vlagyimir Putyin orosz elnök.
Az új zsűritag érkezése felkavarja az állóvizet.
Majka Csurran, cseppen című videóklipje atombombát robbantott, szalagcímek tömkelege volt tele a rapper nevével.
Molnár Gusztáv hétfőn ismét súlyos állapotba került: a róla készült legfrissebb fotók alapján újra visszaesett.
Ezt a Kormányzati Tájékoztatási Központ közölte az MTI-vel.
Csak úgy özönlenek a gratulációk.