Százak életét mentette meg Európában, hogy a koronavírus-járvány miatt kitisztult a nagyvárosok levegője
Jótékony hatása is volt a járványnak,
Jótékony hatása is volt a járványnak,
Persze gratulált is.
Még egy busszal is útját akarták állni.
A kormány előírta, hogy az élelmiszerboltokon és piacokon az árbefagyasztásról szóló, jól látható információs táblákat kell kihelyezni.
25 év börtönbüntetést is kaphat.
Az áldozat, egy 70 éves asszony szilveszterezni indult volna barátaival.
Szerintük nem lesz elég hatásos az intézkedés.
A perui sámánok konzervatívabb jóslattal álltak elő.
A Szeress most és a Jóban Rosszban tévéműsorok által vált országosan ismerté.
Nem voltak iratok a férfinál.
Korlátlan ideig eltiltották a tanítástól.
Nyár végén kezdett romlani Damu egészségügyi állapota.
Azonnali hatállyal menesztették az iskolaőrt.
Sebestyén Balázsék hívták fel az eset után.
Zöld hajú lány.
Két évvel ezelőtt kokainüzletei miatt már elítélték őt és a párját.
Pedig Oscar-díjra is esélyes a film.
Már nem kell sokat várni a mozira.
A Tüskevár 60 ezer forintról indul.

Az új zsűritag érkezése felkavarja az állóvizet.
Majka Csurran, cseppen című videóklipje atombombát robbantott, szalagcímek tömkelege volt tele a rapper nevével.
Molnár Gusztáv hétfőn ismét súlyos állapotba került: a róla készült legfrissebb fotók alapján újra visszaesett.
Ezt a Kormányzati Tájékoztatási Központ közölte az MTI-vel.
Csak úgy özönlenek a gratulációk.