Revolver a levegőben az éjszakai sötétségben

A krimik világát idéző, feszült jelenettel zárult Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban ötödik része, ahol a kiesés közvetlen kockázata miatt két játékosnak egy hatlövetű revolverrel kellett próbára tennie a szerencséjét. A forgótáras fegyverbe egyetlen töltény került, és a feleknek felváltva a levegőbe célozva kellett meghúzniuk a ravaszt a kastély udvarán.

A fegyveres megmérettetésig azonban nem vezetett egyszerű út, hiszen a húszfős mezőny addigra már túl volt a műsor történetének egyik legkimerítőbb délutánján és egy érzelmileg szélsőséges kerekasztali szavazáson. A késő esti próbatétel előtt a versenyzők hosszú órákon át várták sorsuk alakulását a birtok határain kívül. A Halállistára került tíz versenyző számára azonban a megpróbáltatás egy tó közepén kezdődött, ahol a kastélyban maradtak mentőakcióitól függött a sorsuk.