Április végén nagy felfordulást okozott kulturális és művészeti életben a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) folyóirat-kiadásra szánt támogatása. Az alap 508 millió forintot ítélt meg a kulturális folyóiratok számára, ám ez összeg nem tudja kielégíteni a beérkezett igényléseket, így több nívós lap, például a 2000 és a Színház is bejelentette megszűnését. Az NKA május 4-én, délelőtt sajtótájékoztatót tartott, hogy tiszta vizet öntsön a pohárba.

Doncsev András, az NKA alelnöke rögtön elmondta, hogy tudja, miért telt meg csordulásig a sajtószoba. Nagy indulatokat váltott ki a folyóirat-támogatásokról szóló döntés, például több reprezentatív irodalmi szervezet – az Erdélyi Magyar Írók Ligája, a Fiatal Magyar Írószövetség, a Szépírók Társasága és a Szlovákiai Magyar Írók Társasága – közös nyilatkozatot adott ki hétfőn, melyben a forráskivonás ellen tiltakoznak.

Az NKA azonban a sajtótájékoztatón igyekezett megvédeni álláspontját. Doncsev András alelnök elmondta, hogy az utóbbi években csökkent az alap rendelkezésére álló keretösszege, 2013-ban 11 milliárd forint, idén azonban már csak 9,9 milliárdból gazdálkodhattak.

Az egyre több folyóirat, és a megnövekedett támogatási igények problémájára hívta fel a figyelmet, idén 1,4 milliárd forintnyi pályázati igényt nyújtottak be, az NKA ehhez képest 508 millió forintot tudott szétosztani – ezt is úgy, hogy 150 milliót a szakmai kollégiumok csoportosították át.

A nehéz helyzetre való tekintettel az NKA vezetése a szakmára bízta a döntést, a felelősséget a szakmai kollégiumokra hárítva. A Folyóirat-kiadás Kollégiuma képviselői részletes, pénzügyi tájékoztatást adtak, melyben megvédték a támogatások kiosztásáról hozott döntésüket, de nem volt széles egyetértés arról, hogy a döntés mennyiben kultúrpolitikai kérdés.

Doncsev András visszautasította a probléma kultúrpolitikai vonatkozását, kizárólag szakmai kérdéskörnek nevezve a folyóirat-támogatásra hozott megoldásukat. Ezentúl azt is hozzátette, hogy az NKA nem fenntartója a magyar nyelvű folyóiratoknak, így nem nyújthatnak normatív támogatást. Ugyan nem az NKA feladata a művészeti és irodalmi folyóiratok fenntartása, a valóság azonban azt mutatja, hogy szinte az összes lap számára a kulturális alap támogatása az elsődleges, és nélkülözhetetlen finanszírozási forrás.

Várhatóan rendelkezésre fognak állni további pótlólagos források is a szépirodalmi terület idei támogatására, a kialakult feszült helyzet ezzel viszont nem oldódott meg.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.