„Az olvasónak nem kell beledögleni, elég, ha a költő megteszi”

Május 11-én folytatódott a Premier Kultcafé kortárs irodalmi programsorozata, melynek ez alkalommal a vendége Tóth Krisztina költő, író és műfordító volt. Többek között a legújabb kötetéről, a Világadapterről is faggatta a Litera főszerkesztője, Nagy Gabriella. Az este folyamán az is kiderült, hogy mi az a világadapter, ami mindenkit működtet, nemcsak a költőt.

A régi Vörösmarty mozi nagytermében Röhrig Géza és Dragomán György után most egy női karakterrel találkozhattunk. A Premier Kultcafé rendezvénysorozata nem pusztán a kortárs irodalmi élet felpezsdítéséhez járul hozzá; a jegyek összege a kávézót működtető Fogadj Örökbe Egy Macit Alapítványt is támogatja, amely fogyatékossággal élő embereknek teremt munkahelyet.

Nagy Gabriella gyorsan bele is vágott a költő új kötete, a Világadapter tárgyalásába, amely az elmúlt évek munkáit több ciklusban foglalja egybe. Azonban – tette hozzá Tóth Krisztina – ez még nem az a várva várt kötet, amit meg szeretett volna írni, hanem egy főpróba, előkészülés a következő munkához. Tóth felolvasta a címadó, a Világadapter című versét.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””] A világadapter fogalmat azért választottam, mert széles asszociációs mezővel, többféle sejtelmes jelentéssel bír   [/perfectpullquote]

– mesélte.

A világadapter bármi lehet, egy tárgy, amit magunkkal viszünk egy utazásra, ami feltölt energiával, ami vigaszt nyújt, szerencsét hoz, vagy egy különös érzést vált ki belőlünk.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””] Mindenkinek van világadaptere, ez az egy biztos   [/perfectpullquote]

– összegezte Tóth.

Nagy felvezette az este tematikájában első helyen szereplő Időt mint fontos tényezőt Tóth költészetében. A költő az a lény, aki szenvedélyesen műveli a szakmáját, de emellett feladatoknak, felkéréseknek is eleget kell tennie – mondja Nagy. Tóth arra adott választ, hogyan lehet versenyt futni az idővel, vagy éppen kivárni a pillanatot, megragadni azt. A versek sugallatokban érkeznek a költő gondolataiba, de sokszor hiányosan. 

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Nyakon lehet-e csípni a pillanatot?[/perfectpullquote]

– kérdezte Nagy. Tóth Krisztina, saját elmondása szerint a „sugallatos sorokban” hisz. 

Ez nem egy misztikus találkozás, hanem inkább egyfajta aha-élmény.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””] Egyetlen sorokat szoktam őrizni és hordozni magamban, nem lehet sürgetni, ha kivárom meg lesz a keresett része a versnek   [/perfectpullquote]

– kommentálta.

Ha van egy sugallat, egy ígéretesnek tűnő alapanyag, akkor érdemes azonnal ráfeküdni, és dolgozni vele, mert az idő múlásával csak elszürkül és lekopik róla az a különleges töltet, amiért érdemes megírni. Tóth felemlítette a problémáit a határidőkkel, amik szerinte az alkotófolyamat ellensége. A világgal együtt gyorsult fel az irodalom is (gondolt itt a kiadók sürgetésére, és a folyamatos szövegtermelésre), az pedig, hogy az írás egy munka is, bedarálja a művészeket.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””] A legtöbb alkotó egy téma körül toporog, keresgél a szűkülő körökben, és nem halad   [/perfectpullquote]

– mondta el.

Tóth Krisztina / Világadapter
Tóth Krisztina: Világadapter / Fotó: Csabai Niki

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””] Az ember csiszolódik, formálódik, de a személyiségének a legbelsőbb mozgatója, a magja az állandó marad   [/perfectpullquote]

– fűzte hozzá Tóth, miközben a kisfia születésére emlékezett vissza.

A költő édesanyja az ötvös mesterségben találta meg önmagát, nagyapja grafikus volt, ő maga pedig a szobrászat világában kamatoztatta művészi hajlamait. A költőt, elmondása szerint elsősorban a tömbök, az anyag struktúrái érdekelték. A prózát is egy körbejárható, erővonalak által meghatározható képződménynek képzeli el.

Fontos a térbeliség, az, hogy a legelején már „lemérje” a teret, az anyagot, amivel dolgozik. Hiába vannak a részletekben szépségek, ha maga az alap tökéletlen.

Tóth szereti pontosan tudni, hogy hol mozognak a szereplői, milyen szobában, milyen tárgyak között.

Ezen a ponton jól érzékelhetően átléptünk az este második részébe, amely a Térrel foglalkozott. Tóth versformákhoz való viszonyáról megtudhattuk, hogy nem szereti a befejezett, lezárt verseket, ezek ellenére a kötött formákkal nincs baja, azon belül is megtalálja a lezáratlanságot, amit meg akar írni.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””] A vers kötött formája, a zárt rendszer nem kényszer a költőnek, bármit írhat abba a keretbe   [/perfectpullquote]

– szögezte le.

Az „építkezést” Tóth verseivel tették még izgalmasabbá, amiket a Színművészeti Egyetem, és egyben Tóth tanítványai szavaltak el a színpadon. A Turista című versét Tóth szándékosan úgy írta meg, hogy ne tudjuk, melyik városról van szó, bármelyik lehet.

A Turistához kapcsolódóan, szemlélődés motívumát Tóth Vekerdy Tamás gondolataival vázolta fel. Mindig van egy kisgyerek, aki nem lent labdázik az udvaron a többiekkel, hanem fentről nézi őket az ablakból, vagy a fal mellett, ülve figyel. Ami fontos: szerinte ez a gyerek lesz a költő – ő a külső elem, a kamera, amely rögzíti a lenti eseményeket.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Ez a tuti: nézni föntről[/perfectpullquote]

– emeli ki Tóth.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””] Ez lehet önvédelmi mechanizmus is?   [/perfectpullquote]

– kérdezett vissza Nagy, majd ezzel kapcsolatban a traumatikus helyzetekre terelődött a szó, melyekben a legélesebben lehet megfogni azt a jelenséget, amikor az ember kivonul a saját testéből.

„Ha életben akarsz maradni, akkor ki kell alakítani túlélési stratégiákat.” – fűzte hozzá Tóth. A kisfia minden aszfalton mászó gilisztát meg akart menteni, és előfúrta nekik a földbe a lyukakat, ahova bemenekülhettek. Tóth szerint a világ csak jön, és nem lehet minden lyukat előfúrni. Ez pedig folyamatos dilemmát okoz: az individuum helykeresését a világban.

Tóth Krisztina / Világadapter
Tóth Krisztina: Világadapter / Fotó: Csabai Niki

A Dal a titkos életről című verssel a kötet parafrázisokat tartalmazó ciklusára evezett át az este. Nagy is megjegyezte, hogy ez egy a kötetből kilógó rész, de mégis helye van benne. A rész Tóth lírai gyökereit, példaképeit (Weöres Sándor, Dante, Vörösmarty) foglalta egybe. A költő izgalmasnak és kihívásokkal telinek tartja a parafrázisok megírását, mert ilyenkor két különböző világbeli költő stílusa vetítődik egymásra, különös egyveleget alkotva.

Az idézett műre való ráismerés az olvasónak is örömet okoz. Tóth szerint ez nem gyengíti a költői identitást, hanem megerősíti a saját hang megtalálást és meghallását.

Az utolsó ciklus a Hosszú alvó nevet kapta, ez egy halálvers-ciklusnak is mondható. Nagy rákérdezett a címadásra, a személyes szálra és az esszenciális tartalmakra is. Tóth elmondta, hogy az apokaliptikus, egész emberiséget megrázó légifelvételekből merített erőt, ezek között légikatasztrófák, a Csendes-óceánon úszó szemétszigetek, az albatroszok pusztulása és az olajszennyezés is szerepel.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Akármennyire is tragikus dolgokról írsz, mégis felcsillan a humor, de a komolyság megmarad[/perfectpullquote]

– kötötte át a beszélgetést Nagy. 

Tóth szerint a humor szükségszerű eleme az írásnak, ez a kívülállás pozíciója, a relativizálásra való képesség. Az olvasót fel kell oldani a tragikum elsiratása alól. Súlyos dolgokról, humor nélkül írni

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””] nem udvarias az olvasóval szemben, neki nem kell beledögleni, elég, ha a költő megteszi   [/perfectpullquote]

– mondta el Tóth.

Az a fontos, amit meg tud a költő szólaltatni, és nem a személyes élményét meséli el. Tóth tavaly októberben elhunyt édesapjáról is beszélt. Az apa elvesztésének a tragikuma tipikusan olyan élmény, amely sokak számára eleven lehet, így átélhető.

A beszélgetés legvégén Réz Pálról, a Holmi volt főszerkesztőjéről emlékeztek meg. Tóth elmesélt néhány kedves történetet a közös munkáikról, majd az est zárásaként felolvasta a Hosszú alvó című versét. A közönség néhány tagja élt a kérdezés lehetőségével, majd dedikáltathatta valamely Tóth Krisztina-kötetét a szerzővel.


Ez is érdekelhet

Top sztorik a rovatból